Kosárlabda NB I: hosszabbítás után kapott ki a PVSK a Kecskeméttől
Mik ezek?
XNem lesz hétköznapi meccs, mondta mindenki a PVSK-Kecskemét találkozó előtt. Nem is lett az – ám a találkozó forgatókönyvét valószínűleg senki sem így képzelte el. A pikantéria adott volt, hiszen az alföldi csapatban négy ex-pécsi kosarazott, és a kispadon pedig a PVSK egykori trénere ült.
Ám ez legfeljebb a bemutatásnál váltott ki nagyobb visszhangot, a pécsi szurkolók onnantól kezdve inkább saját csapatukkal foglalkoztak, s a bíztatásnak meg is lett az eredménye: Ross remek játékának köszönhetően szépen gyűjtögette pontjait a PVSK.
Elhúzni azonban nem sikerült, mivel a pontok mellett a személyi hibák is gyűltek. Sokat voltak tehát pályán a cserék, akik jó játékkal hálálták meg Kmézics Zorán edző bizalmát. Legfőképpen Vay villogott: az argentin kosaras végül harminc pontig jutott. A negyedik negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, ellépni egyik sem tudott, jöhetett a hosszabbítás. Aztán az újabb ráadás, mivel még ekkor sem dőlt el semmi. A második öt percben aztán elég volt két kihagyott pécsi ziccer, és máris elúszott a hajó. Kmézics Zorán csapata mégis büszke lehet teljesítményére: ezzel a játékkal sok csapatnak okozhatnak kellemetlen perceket.
Pécsi VSK-Pannonpower – Kecskeméti KSE 81-83 (22-24, 17-19, 16-15, 11-8, 6-6, 9-11)
Férfi kosárlabda, NB I., Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2200 néző. V.: Forrai, Pálla, Vétek. PVSK: Ross 17/9, LAKATOS 7/3, Bojovic 9/3, Eilingsfeld, S. Helbich 8. Cs.: VAY 30/12, Czigler 7, Hosszú 3, Ruják. Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Halmai Gábor. Kecskeméti KSE: WITMANN 12/6, Bolic, DALE 20/6, Johnson 11/3, Bencze 8. Cs.: Marciulionis 12, CSORVÁSI 12, Tóth N. 2, Szabó T., Dénes 6. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics.
Kmézics Zorán: – A közönség nagyon jó mérkőzést láthatott. Remélem, most sok gyerek megszerette a kosárlabdát.
Sztojan Ivkovics: – Nagy meccs volt, ha lehetne, most két győztes csapatot hirdetnék..
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 23 hozzászólás érkezett-
23. Illegal 2009. október 22. 13:48
A szolnoki szurkolói oldalon már megszületett a beharangozó:)))
http://olajkk.hu/index.php?option=com_frontpage&Itemid=1 -
22. pénztár!!! 2009. október 19. 16:30
Igazán elmagyarázhatnák néhány hozzászólónak hogy mi a különbség a férfi és a női között. /Vagy van akinek mindegy?/ A MIZO az nem azonos a Pvsk-val, és főként egyik sem a kosárlabdaszövetség kifizetőhelye! A Rátgéber a moszkvaiak jelenlegi és a válogatott volt SZAKMAI vezetője és nem pénztárosa.Jó lenne a különbségeket megérteni, mert még a debreceni focistákon találják követelni a soproni kosaraslányok fizetését.Pedig, ha jól tudom nekik semmi közük a Sördögökhöz, de még a szépemlékű SMAFC-hoz sem.
-
21. sh 2009. október 19. 14:11
a második sor helyesen. A hazád nélkül senki sem vagy!
-
20. sh 2009. október 19. 14:10
A drapin:
"Lehetsz szegény, vagy gazdag,
A hazád nélkül sem vagy!
Nincs itt helyed, nincs életed,
Jöttment lett a bélyeged!"
Az pedig selythető, hogy kinek szólt -
19. májki 2009. október 19. 10:13
HÁÁÁT!!! Nem értem, most mért kell szidni a Lacit! Két éve, amikor idejött, én is mindig azért imádkoztam, hogy csak nehogy pályára lépjen, de amit az elmúl egy eszetndőben csinál, az példaértékű! Ha csak 5 percet játszik, szó nélkül tűri, ha sokat van a pályán, akkor meg igazi 5-ös centerhez méltó teljesítményt nyújt!!!! Ráadásul a Kecsó ellen volt két olyan középtávoli tempója, hogy öröm volt nézni! Nerm beszélve arról a három sapkáról, amit kiosztott, meg a leszedett 10!!!!! lepattanóról!!!
-
18. kiskiváncsi 2009. október 19. 08:54
A BAMA képeken nem lehet jól kiolvasni mit üzen a Bközép? Mit és kinek?
-
17. szabolcssz 2009. október 18. 17:28
Paraszt soproni egyszerüen szar a csapat és egyből irogatsz!:D:D:D
-
16. 100 2009. október 18. 15:44
péci pisti60! Mielőtt elindulsz önts olajat a traktorba és vakard le róla a ganét!
-
15. fagh 2009. október 18. 13:54
Miért jó a szopjoniaknak, hogy itt verik a kis fütyiüket, rádadásul egy olyan cikkben, amihez semmi közük. Nehezen viselik, hogy idén esélyük sincsen semmire azzal a fos csapattal. vagy vesz az mkb játékvezetőket is a "szövetségi kapitányuk" mellé? szánalmas tanyasi szopjoni parasztok
-
14. péci pisti60 2009. október 18. 12:54
100!!
Ennyire éhesek vagytok? Mindjárt megyek!!
De viszek neked is te marha!!
Büdös baranya!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









