Kovács Zoltánék nem jutottak döntőbe
Mik ezek?
X– Ez az első felnőtt világversenyem, így nagyon örülök, hogy kijutottam! Főleg azért, mert nem úgy indult ez az év, hogy ez összejön: sokat koncentráltam a sulira, az érettségire, aztán május közepén jött egy sérülés, ami nagyon nem kellett volna. Peszszimista voltam – mondta el még az indulás előtt a Mohácsi TE futója, Kovács Zoltán.
Filákovity István tanítványa idén megnyerte az utánpótlás ob-n a 200 métert, 400-on pedig második lett, ezen eredményei alapján kapott helyet a magyar váltóban. Kovács Zoltán tíz nappal ezelőtt azt mondta a Dunántúli Naplónak: ha szerencsésen futnak, és mindenki jól kapja el a fonalat, akkor elérhető a döntő a felnőtt kontinensviadalon.
Nos, meglehet, hogy éppen a fonalelkapással voltak gondok: nem jutott tovább ugyanis a 4 x 400-as magyar férfiváltó a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon. A csupa fiatal futóból álló kvartett, soraiban a junior vb-ezüstérmes Deák Nagy Marcell-lel, hatodik lett futamában, 3:08.32 perccel. Lukács Máté a hatodik helyen adta át a váltóbotot Pásztor Gábornak, akit Kovács Zoltán követett. Az utolsó ember, Deák Nagy hetedikként váltott, de egy helyet sikerült javítania. A két futam első három helyezettjei mellett a további két legjobb időt elérő csapat került a vasárnapi fináléba.
Sajnos pénteken sem született baranyai siker: a mohácsi súlylökő Kürthy Lajos tizenhatodikként végzett.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









