Mislenyi gólok és pontok
Mik ezek?
XMegtört a jég Kozármislenyben! Három forduló után még nulla rúgott gól és nulla pont állt a csapat neve mellett, ez a kép most jelentősen változott, hiszen Márton Gábor együttese kétszer is betalált, ennek köszönhetően pedig megszerezte első győzelmét.
Kozármisleny – Barcs 2-0 (1-0)
Labdarúgó NB II., 4. forduló. Kozármisleny, 500 néző. V.: Farkas
* Kozármisleny: Gőcze – Kiss M., Finta, Éles, Tasselmájer – Kollega (Nagy E. , 62.), Kovács T. , Andruskó (Laki, 79.), Tóth Z. – Pavlovics (Lauer, 59.), Koplárovics. Vezetőedző: Márton Gábor.
* Barcs: Halasi – Dienes, Matus, Balogh, Horváth P. – Kordé (Tompa, 57.), Koller (Gergulás, 75.), Hock (Miskovics, 75.), Baranyai – Pavicsevics, Szcsepanovics. Vezetőedző: Puskas Dragan.
* Sárga lap: Tasselmájer (32.), Andruskó (52.), Éles (84.), ill. Balogh (31.), Pavicsevics (45.).
Persze nem volt könnyű dolguk a hazaiaknak, hiszen a Barcs a második helyen állt, s legutóbb megverte a Tatabányát is. A mérkőzés nagy részében némi fölényben is futballozott, többet volt nála a labda, ám helyzet alig-alig akadt, csak az első félidő vége felé kellett egyszer nagyot védenie Gőczének. Akkor azonban már vezettek a mislenyiek Tóth Zoltán remek helyzetfelismerésének és persze Éles András pontos fejesének köszönhetően. A vezetés tudatában nem kellett fejetlenül rohanniuk, a második félidőben elsősorban a gyors kontrákra építettek, s Márton Gábor húzása bejött, becserélte az ilyen játékra kiválóan alkalmas Lauer Norbertet, aki tizenkét perc múlva remekbe szabott góllal tette biztossá a győzelmet.
30. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Kozármisleny, amit Tóth Zoltán végzett el: a jobb oldalról ballal lágyan ívelt középre, a hosszún érkező Éles 5 méterről fejelt a kapu jobb alsó sarkába (1-0).
39. perc: Egy beadást Gőcze ütött ki, Hock egyből lőtt 16 méterről, a mislenyi kapus bravúrral ütötte szögletre a jobb alsó felé tartó labdát.
46. perc: Óriási mislenyi helyzet maradt ki! A vendégek kapusa nem tudta megfogni a labdát, a szemfüles Koplárovics megszerezte, ám balról nem próbált az üres kapuba gurítani, hanem inkább középre adott, Pavlovics viszont nem találta el a labdát, így odalett a ziccer.
71. perc: Koplárovics fejelte a labdát Lauer elé, aki estében, 16 méterről a kicsit kint álló Halasi felett gyönyörű mozdulattal emelt a kapu jobb oldalába (2-0).
Márton Gábor: – Ami a legfontosabb volt, az első győzelem megszerzése, azt teljesítettük, ezért gratulálok a játékosaimnak. Remélhetőleg ez olyan önbizalmat ad, amelynek köszönhetően a folytatásban elindulhatunk felfelé, és persze a játékunk is javulni fog.
Puskas Dragan: – Nem tudtuk megismételni a múlt heti, Tatabánya elleni teljesítményünket, tompán játszottunk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









