Női kosár: Laczi Edit még többet vár magától
Mik ezek?
X– Ennyire kemény az élet?
– Kifejtené kicsit bővebben?
– A jobb szeme alatt csúnya monokli éktelenkedik. Bunyós lány?
– Á, dehogy! Ezt edzésen kaptam. Lillának sikerült a legeslegutolsó támadásnál lekönyökölnie, amikor mentünk a lepattanóért. Szerencsétlen mozdulat volt, ez is benne van a játékban.
Laczi Edit (labdával) nagyon jól érzi magát Pécsett, az NB I-es kosarasoknál
– A másodedző, Imreh Ajtony szerint harcos játékos.
– Próbálok minél keményebb lenni. Muszáj, mert a mai női kosárlabdában máshogy nem lehet már megélni. Sok a testi kontaktus. Bár elég vékony vagyok, nekem is keménykednem kell.
– Amikor Pécsre igazolt, megírtuk, hogy ponterős játékos érkezik. Mostanában kezdi bizonyítani, hogy ez valóban így is van.
– Sérülés után jöttem vissza, s bizony nagyon nehéz dolgom volt az új közegben. Ráadásul itt teljesen más szerep hárul rám, mint korábban Szegeden. Vissza kellett szereznem az önbizalmamat, az erőnlétemet, el kellett kapnom a ritmust. Talán mostanra sikerült. De most sem vagyok még százszázalékos, többet várok magamtól.
– Árulja el, miben?
– Több van bennem mind a pontok terén, mind védekezésben.
– Említette, hogy sérülésből jött vissza. Korábban a jobb térdében szakadt el a keresztszalag, legutóbb a balban. Több lába nincs...
– Hát, remélem is, hogy ennyinél most megállunk, elég volt! Nem egyszerű ezt kétszer eljátszani!
– Fél éve jött a Pécs 2010-hez, árulja el, mik a benyomásai.
– Nagyon jól érzem magam! Eleinte kicsit féltem, hiszen új csapathoz kerültem, de nagyon rendesek a lányok, kedvesen fogadtak.
– És az eredmények? Kőbe van vésve, hogy ez a csapat „csak” harmadik lehet?
– Igaz, hogy a Sopron és a Győr ellen hazai pályán nem azt játszottuk, amit tudunk, de úgy érzem, folyamatosan fejlődünk, s ennek köszönhetően az alapszakaszból hátralévő két bajnokira sem feltett kézzel utazunk. Szerintem Győrben és Sopronban is meglephetjük az ellenfelünket! Egyébként a vártat már hoztuk, a harmadik helyet én jó teljesítménynek értékelem.
– A párja a válogatott kézilabdázó Katzirz Dávid, akivel Nagykozárban házat vettek. Eszerint sokáig pécsi kosaras lesz?
– Hú, ez nehéz kérdés! Most van az első olyan év, hogy külön vagyunk (Katzirz jelenleg a Csurgó játékosa, előtte mindketten szegedi klubban szerepeltek – a szerk.), és ezt nehezen bírjuk. Nehéz lenne erre most válaszolni.
A legvalószínűbb a harmadik hely, de van némi esély az előrébb lépésre
Az alapszakaszból már csak két forduló van hátra a női kosárlabda NB I-ben, s a sorsolás folytán a tabella első négy helyezettje éppen egymás ellen játszik. Vagyis izgalmas mérkőzésekre van kilátás a hajrában, más kérdés, hogy a sorrend már valószínűleg nem fog változni, marad minden a jelenlegi állás szerint. Ha csak a Pécs 2010 nem dob egy nagyot – vagy kettőt. Erre azonban kevés az esély. A Sopron alapszakaszbeli első helye megkérdőjelezhetetlen, a második jelenleg a Győr, ugyanúgy 18/2-es mutatóval, mint Zseljko Djokics együttese. Tehát lehetne még ebből előzés, ha a győriek nem nyertek volna 84-67-re Pécsett, még november végén.
Persze még ennek ellenére is összejöhet: nem kell más hozzá, mint pécsi győzelem Győrben a 21. fordulóban (nem teljesíthetetlen küldetés, Sujanova amúgy is kiesett sérülés miatt, igaz, Semsei viszszatért), aztán zalaegerszegi siker Fűzy Ákos együttese ellen a zárókörben. Ha ez megvalósul, második helyen zár a Pécs 2010. Esély van rá.
A program. 21. forduló:
Győr – Pécs 2010, ZTE – Sopron. 22. forduló: ZTE – Győr, Sopron – Pécs 2010.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. andike 2012. február 21. 19:22
Tünci!
Csak előre! :) -
1. pontén 2012. február 21. 19:03
Látszik rajta, hogy fejlődött. Ugyanakkor tudjuk róla, hogy még van benne több. Örülök, hogy ő is így látja. Gyerünk Te lány!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









