Puhl Sándor szerint kezd elharapózni a brutalitás a pályán
Mik ezek?
X– Jelenleg nincs Baranyának NB I-es labdarúgó-játékvezetője. Van remény arra, hogy a közeljövőben lesz?
– Ebben a megyében is jó munka folyik a játékvezetők utánpótlás-nevelésében, ám a fiataloknak Baranyában is idő kell, amíg beérnek. De nem reménytelen a helyzet.
– Gondolom, örül Kassai Viktor ragyogó karrierjének.
– Persze, kiváló játékvezetőnek tartom, nem vagyok féltékeny rá. Büszkék lehetünk arra, amit eddig elért, remélem, hogy további sikerek várnak rá még a pályafutása során. Örömteli, hogy van valaki, aki átveszi tőlem a stafétabotot. Kívánom, hogy legalább ötször válasszák meg a világ legjobbjának, amivel megelőzne engem.
– Mire kell különösen odafigyelni a tavaszi idényben a magyar focibíróknak?
– Elsősorban a játékosok és ezáltal a játék védelmére, merthogy kezd elharapózni a brutalitás a pályákon. A nemrégiben tartott törökországi edzőtáborban felhívtuk a kollégák figyelmét arra, hogy azt a labdarúgót, akinek a durva szabálytalansága miatt nincs keresnivalója a pályán, le kell küldeni. A hitvallásom szerint a játékvezető küldetése, hogy a lelátón a néző minél jobban szórakozzon. Ebbe az is beletartozik, hogy kiállítja azt, aki erre rászolgált. A másik dolog a büntetőterület felügyelete, ez is a bíráskodás Achilles-sarka.
– Mit szól a PMFC ragyogó őszi szerepléséhez?
– Újoncként a Diósgyőrrel együtt kiválót nyújtottak az őszi idényben, mindkét csapat az NB I. üde színfoltja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









