Rátgéber lesz az új szövetségi kapitány?
Mik ezek?
XAzok után, hogy sem a női, sem a férif kosárlabda-válogatott nem jutott ki az Európa-bajnokságra, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a két szövetségi kapitány (Székely Norbert, illetve Mészáros Lajos) mandátumát sem hosszabbította meg, s a posztokra pályázatot írt ki. A pályázatok beadási határideje november harmincadika volt – első lépcsőben, jövő hétfőn a szövetség szakmai bizottsága véleményezi a beérkezett munkákat, ezt követően pedig (a tervek szerint jövő pénteken) dönt az elnökség a kapitányok személyéről.
A pályázók nevei természetesen nem publikusak, ám egy kevéske információ mégis kiszivároghatott, hiszen pillanatok alatt bejárta az internetet Rátgéber László neve. A pécsi tréner tizenöt éven át irányította a város női csapatát, kilenc-kilenc bajnoki és Magyar Kupa-elsőség fűződik a nevéhez, s háromszor bevitte csapatát az Euroliga négyes döntőjébe. Ezen eredmények fényében nem meglepő, hogy Rátgéber László több alkalommal is betöltötte már a szövetségi kapitányi tisztet, s ért így el nagyon szép sikereket – a magyar női válogatottal. Éppen ezért volt szemöldök-felhúzást kiváltó a hír, miszerint ezúttal a másik vonalon, a férfi csapat élén merült fel a neve.
– A felvetésre van egy válaszom, amely egyben a legbrutálisabb közhely, amely az újságba bekerülhet. Így hangzik: a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarom – mondta lapunknak nevetve Rátgéber László. – Az igazság pedig az, hogy most még nem szeretnék semmit mondani, de szombaton, az m1 tévécsatornán szerepelni fogok a Gasztroangyal című műsorban, s ott elhangzik majd a válasz a kérdésre.
Kérdésünkre, miszerint gyaníthatóan ezek után kiugró nézettség lesz Borbás Mária műsorának, Rátgéber László hozzátette: természetesen semmilyen ellenszolgáltatást nem vár ezért cserébe a csatornától.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. v.b.1990 2011. december 2. 18:47
10. Hapcinho
Van mire Rátgébernek nagyképűnek lenni. -
14. simlis fidesz 2011. december 2. 15:24
Nagyon sokat tett Pécsért, a magyar kosárlabdáért, igaz ennek ára volt.
DE a bóvlista, országot, sportot, családokat tönkretevő sunyifidesz, mennyi pénzt tapsol el a maga gazdagodására?
Csinálja utána amit ő csinált a sok síró majom, tízszer ennyi pénzért sem tudnátok. -
13. cavinton 2011. december 2. 12:59
Már mindenki volt ffi kapitány..ja! Ivkovics is beadta? Az érdekes lenne!
Rátgéber érti a dolgát mért ne lehetne? Ki lenne olcsóbb? Ivkovics, Dzunics, Mészáros Z? Szerintem Svitek sem lesz olcsó. Viszönt örömteli, hogy a női válogatott irányítógondja megoldódik, mert NB bebetonozhatja magát... -
12. csillagos66 2011. december 2. 12:58
6. Hapcinho! Nem mindegy hogy netto, vagy brutto? A PÉCSI csapatnak évi 40-50 millájába került.
5. cavinton! Nyugodj meg! A magyar ászok is évi 20-40 milláért pattogtatnak. Miért Te mit gondoltál?
7. mizolaca! Bevallom, nem szeretem a női kosárlabdát. Olyan, mint a vízilabda. Alig pár nemzet űzi, nincs nézőszám (tisztelet a kivételnek, pl. éppen Pécs) A európai női kosárelitbe 20-30 jó játékos tartozik. Arról szól, ki tud ebből megfizetni 4-5-öt és azé a final four győzelem. És igen, sokszor idegesítően nagy a topaság is az elitben is. Hagy ne említsek neveket, Te is látod a meccseket. Nem a magyarokról beszélek a csúcs is topa. A fociban csak mi magyarok vagyunk bénák, de vannak tőlünk ezerszer jobbak.
-
11. elszamoltatast 2011. december 2. 10:53
Azt hallottam, hogy Ratgeber csak Tanácsadó lesz :-)
-
10. Hapcinho 2011. december 2. 10:29
Rom_ulan-nak! Igazad lehet. De azért a havi 3-4 misi(főleg ha nettó) horrorisztikusan soknak tűnik...kb az ilyen fizuk miatt kerülhettünk a tönk szélére...
Mondjuk én még személyesen nem beszélgettem a Rátgéberrel,de ismerősök elmondása alapján a legenyhébb vélemény az volt, hogy nála nagyképűbb emberrel még nem találkoztak... -
9. Rom_ulan 2011. december 2. 10:17
6. Hapcinho Nagyon nem tudod mi a dörgés többet is szeretett volna, de nem tudták megadni ezért elment.
Nála pénzsóvárabb embert még keveset láttam, az a fajta akinek ha csinálsz valamit akkor nem azt kérdezi mivel tartozom, hanem azt, hogy tartozom valamivel?
Ez mindent elmond egy emberről.
Sajnálom a magyar kosársportot, hogy képtelen megszabadulni tőle.
Volt egy múltja az kétségtelen, de búsásan megfizették azért amit csinált, így végül is a dolgát végezte ettől még nem lett isten csak néhány szerencsétlen szurkoló szemében.
-
8. mizolaca 2011. december 2. 09:52
cavinton maximálisan egyet értek veled
-
7. mizolaca 2011. december 2. 09:50
csillagos66 ugye te alapból utálod a női kosárlabdát?csak az aranylábú focistáink akik sikert sikerre halmoznak.a Pécsi Lányok pedig csak úgy elvoltak az Euróligában.és i szurkolók csak úgy mellékesen az EU:legjobb szurkolótábora címet is véletlenül kaptuk
-
6. Hapcinho 2011. december 2. 09:29
csillagos66-nak. Szerintem Rátgéber nem keresett sehol havi 3-4 millát...Nagyon soknak tartom! Bruttó vagy nettó?
Moszkvában keresett állítólag évi 80 millát...,de hogy az nettó vagy bruttó?
Ha viszont igazad van, akkor meg lejjebb kell adni az igényeket...szokták volt mondani ahol a kereslet meg a kínálat megtalálja egymást(Marshall-kereszt)!!!:)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









