Régebben kinevették, most már biztatják Poronyi Gábort
Mik ezek?
XÖregkori szerelem” – mondja a nyugdíjas iskolaigazgató a futásról, amelyet negyedszázada kedvelt meg. Olyannyira, hogy hetente négyszer fut, alkalmanként 10–12 kilométert, de ha nagyobb megmérettetés közeleg, ennél többet is. Az egész országban versenyez, merthogy Baranyában kevés az alkalom, alig van nívós viadal. A félmaraton az igazi távja, a kedvenc 21 km-t már nagyon sokszor, de a 42 km-es maratont is már háromszor teljesítette.
Poronyi Gábor hetente négyszer fut
– Március 25-én leszek hetvenéves, ebben a korosztályban Pécsett én vagyok az egyetlen, aki rendszeresen részt vesz versenyeken – meséli az egykori kézilabdakapus és magasugró. – Pécsett a Ledinán lakom, azon a környéken edzek, végig aszfalton futok. Van megszokott útvonalam, amelyen sok emberrel találkozom. Régebben kinevettek, olykor ki is gúnyoltak, de mára sokat változott a járókelők szemlélete. Inkább biztatnak, elismerősen szólnak a hobbimról.
Poronyi Gábor igazi sportember, nemcsak fut, hanem mást is csinál, a Balaton-átúszást például húszszor teljesítette. Egy deka súlyfelesleg nincs rajta, a futás kedvéért évtizedekkel ezelőtt leszokott a dohányzásról.
– Szerencsére semmim sem fáj. Ott vagyok minden évben a pécsi szilveszteri futáson, legutóbb megkaptam a legidősebb résztvevőnek járó különdíjat. Indulok márciusban a Pécs–Harkányon is, ez lesz a tizedik rajtom ezen a versenyen. A hideg nem akadály, a hőség azonban nagyon megvisel.
Évente egy pár spéci futócipő, öt pár zokni – ezek fogyóeszközök. A mez és a melegítő sokáig kitart. Ami még kiadás, az a nevezési díj, de az sem vészes.
– Ebből is látszik, hogy a futás nem kerül sokba, érdemes megpróbálni. Sohasem késő elkezdeni – agitál az egészséges életmód mellett Poronyi Gábor.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









