BAMA

– Nehogy megharagudjon, de akkora, mint egy hegyomlás! Jól érzi magát a bőrében? – kérdeztük Volcsányi Csabát, a Kozármisleny NB II-es labdarúgócsapatának kapusedzőjét.

– Nem! Szeretnék fogyni, de talán nagyobb akaraterő kellene hozzá.

– Pozitívum: a nagydarab emberek általában vidámak. Igaz, a mislenyi kollégái is. Márton Gábor például valami órásmesterséget emlegetett Önnel kapcsolatban...

– Na, ezt hagyjuk!

  Volcsányi Csaba pályafutását súlyos térdsérülés szakította meg. A Kozármisleny kapusedzője szeret edzésre járni

– Azt említette, hogy a közös bulik során mindig korán elalszik, s ilyenkor úgy fest, mint egy órásmester, aki éppen nézi a szerkezetet.

– Fogalmazzunk úgy, hogy én elég gyorsan élem meg az estéket!

– Mindenki úgy ismeri, hogy Kupé. Honnan jött ez a becenév?

– Még gyerekkoromban, körülbelül hatévesen akasztották rám a barátaim, pontosan már én sem emlékszem rá, hogy miért. Azóta mindenki így hív futballberkekben, nagyon kevesen szólítanak a keresztnevemen.

– Állítólag akkor sem volt apróság, amikor még védett.

– Így van, ez tökéletesen igaz! Mindig voltak súlyproblémáim, genetikailag ilyen család vagyunk. Talán csak akkor nem volt ez igaz, amikor a PMSC-nél a nyolcvanas évek közepén, végén a serdülő- és ifiválogatottban szerepeltem.

– Miért nem vitte többre?

– Amikor én a PMSC-ben védtem, minden korosztályban volt pécsi válogatott, például ifjabb Bogyay Zoli, Udvarácz Milán, Kovácsevics Árpi, Rott Feri, Kurucsai Kornél. Vagyis már a korosztályos csapatokba is nehéz volt bekerülni, nem hogy a felnőttekhez! Ráadásul sajnos huszonnégy évesen jött egy súlyos sérülés: az NB III-as Bólyban folyamatosan védtem, amikor 1994 novemberében a bal térdemben minden szakadt, tört, ami csak ott volt. Az akkori rehabilitációs viszonyok között ez szinte felért egy pályafutás végével.

– Akkor el is döntötte, hogy kapusedző lesz?

– Nem! Amikor feladtam, hogy a labdarúgásból éljek, még futballozni akartam, ha alacsonyabb osztályban is. Nem készültem erre a feladatra. Bogádon, a pályafutásom vége felé kezdtem el foglalkozni a kapusokkal, s ekkor kaptam egy felkérést az NB II-be feljutó Kozármislenytől, amelyre aztán egy nap gondolkodás után rábólintottam.

– Nyilván külön öröm az Ön számára, hogy Mislenyben az utóbbi években sosem voltak kapusgondok.

– Nagy szerencsém volt, mert vagy rutinos, vagy nagyon tehetséges srácokkal dolgozhattam együtt. Mindegyikkel nagy élmény volt a közös munka.

– Volt olyan, akit különösen kedvelt?

– Óriási élmény volt együtt dolgozni a két fiatallal, Mester Tomival és Gőcze Gergővel! Az ifiből öregedtek ki, nem nagyon volt még tapasztalatuk a felnőtteknél: komoly feladat volt ilyen fiatalon megbízható NB II-es kapust faragni belőlük.

– A kozármislenyi klubot jellemző családias, kiváló hangulatról ódákat zengenek. Ön is jól érzi ott magát?

– Ötödik éve vagyok itt, az egyetlen szakember vagyok, aki végigcsinálta az NB II-es szereplést. Én nagyon jól érzem itt magam, és a mai napig megtiszteltetésnek veszem, hogy itt lehetek! A klubnak tényleg varázslatos a miliője, a mostani szakmai stáb pedig feltette az i-re a pontot! Annyira összekovácsolódtunk, hogy nem csak kollégák, barátok vagyunk. Tényleg jó érzés edzésre járni!

– Hát még ilyen kiváló szereplés mellett! Harmadik helyen zárták az őszt, lehet ebből érem a bajnokság végén?

– A stáb arra törekszik, hogy legalább ezt a pozíciót megtartsuk, sőt, álmodozunk még egygyel jobbról is... Persze mindez nagyban függ a keret alakulásától. Vannak olyan játékosaink, akiket már megkerestek máshonnan. Kérdés, elmennek-e, s ha igen, tudunk-e a helyükre másokat igazolni. Az biztos, hogy a stáb nagyon motivált, szeretnénk kiugró eredményt produkálni!