Sport

2016.05.28. 19:21

Komlóra látogat a Szentlőrinc az NB III.-ban

A labdarúgó-NB III.-ban megyei rangadót rendeznek vasárnap este: a Komlói Bányász együttese a Szentlőrincet látja vendégül.

Szakács Miklós (Dunántúli Napló)

A két csapat előző mérkőzése elég zajosra sikerült. November elején Szentlőrincen a Komló tudott nyerni 3-1-re, de volt a meccsen piros lap, és több súlyos sérülés is. Nyilván ezeket ezúttal elkerülné mind a két fél. A hatodik helyen álló Bányász edzője, Varga Balázs mindenesetre bizakodó a találkozó előtt.

– Nagyon bízom benne, hogy sok néző látogat majd a ki a mérkőzésre – kezdte a szakember. – Az igazat megvallva, semmi extrával nem készülünk a Szentlőrinc ellen. Az ilyen megyei rangadóknak azért van egy külön pikantériája, hiszen a két csapatból sok játékos ismeri a másikat, akadnak barátok is. Akár az is egy fontos dolog lehet, hogy ki bírja ilyenkor jobban a zrikát a meccs előtt – tette hozzá mosolyogva Varga.

Az edzőtől megtudtuk, hogy csapata nincs épp irigylésre méltó helyzetben. Nagyon sok a sérült a keretben, két eltiltott is van, így 13-14 mezőnyjátékos közül tud csupán „válogatni” az kezdő tizenegy kijelölésekor.

– Valóban, kicsit elfogytunk a szezon végére, de remélem, hogy egy élvezetes, jó játékkal és természetesen győzelemmel tudunk majd kedveskedni a szurkolóinknak – zárta gondolatait Varga Balázs.

A másik fél, a vendég Szentlőrinc edzője, Reith Róbert egyvalamiben tökéletesen egyetért kollegájával a rangadó előtt.

– Mivel mind a két csapat kvázi tét nélkül léphet pályára, biztosan jó focit láthatunk majd – mondta el Reith. – Bízom benne, hogy nem lesz olyan „viharos” a meccs, mint ősszel, remélem, hogy sportszerű találkozón a két csapat játékosai küzdenek egy jót. Győzzön a jobb.

A Szentlőrinc az szezon elején a biztos bent maradást tűzte ki célul, ehhez képest úgy áll a csapat a tizedik helyen, hogy akár még a hetedik pozícióig is feltornázhatja magát. Kíváncsiak voltunk, hogy a lőrinciek vezetőedzője kiegyezett-e volna ezzel, amikor ősszel átvette a csapat irányítást.

– Mármint a tizedik vagy a hetedik hellyel – kérdezett vissza mosolyogva Reith. – Azt gondolom, hogy a 7-11 pozíció között bármelyik helyezést el tudtam volna fogadni. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy talán több is van ebbe a társaságban. Tavasszal egy kicsit hullámzó a teljesítményünk, ami elsősorban annak köszönhető, hogy zömmel fiatal labdarúgók alkotják a keretünket. Érdekes, hogy a nálunk papíron erősebb csapatok ellen rendre eredményesek vagyunk, míg azokon a meccseken, amikor nyerni kéne, nem megy úgy. Mindenesetre most a Komló ellen készülünk, nincs jelentőssége, hogy ez egy megyei rangadó. Egy bajnoki a sok közül.

Monoron vendégeskedik a Misleny

Az előző fordulóban „botlott” egyet a HR-Rent Kozármisleny. Normál esetben egy Paks elleni 2-2-es döntetlen azért nem feltétlenül tartozna a „botlás” kategóriába, de a Misleny jó ideje úgy vezeti a tabellát, hogy már bajnoknak is vallhatja magát. Egy bajnokcsapattal szemben pedig mindig a győzelem az elvárás, pláne hazai pályán.

Persze az azért valamelyest árnyalja a képet, hogy a Misleny edzője, Németh Zsolt már egy kicsit a jövőre is gondolva, egyre inkább ad lehetőséget azoknak a futballistáknak, akikre eddig kevesebb szerep hárult a szezonban. Arról nem is beszélve, hogy NB II.-es indulás esetén, a versenykiírás miatt szükség lesz néhány olyan fiatal játékosra akire nem csak kiegészítő emberként, de akár a kezdőcsapatban is lehet majd számítani, így a mislenyi szakmai stáb most az itt lévő ifjoncok is megkapják a lehetőséget a bizonyításra.

A legjobb összeállítástól tehát messze vannak a bajnokcsapatnál, de tekintettel arra, hogy valódi tétje már nincs a hátralévő mérkőzéseknek, nyugodt szívvel lehet egy kicsit kísérletezni. Vasárnap este Monoron is valószínű, hogy újabb fiatalok kapnak majd szerepet a csapatban, amely ettől függetlenül természetesen a találkozó esélyese lesz. Ráadásul Nagy Krisztiánnak még van két meccse arra, hogy behozza háromgólos lemaradását a góllövőlistán a dabasi Csák Zoltánnal szemben.

A 33. forduló további párosítása: Budafok–Szekszárd, Pénzügyőr–SZEOL, Békéscsaba–ESMTK, Hódmezővásárhely–Dunaharaszti, Paks II.–Dabas, Bölcske–Gyula.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!