Sport

2016.05.28. 11:35

Utolsó idegenbeli mérkőzése jön a PMFC-nek

A labdarúgó megyei I. osztály utolsó előtti fordulója következik a hétvégén, a már bajnok PMFC csapata pedig utolsó idegenbeli túrájára készül.

Szakács M. (Dunántúli Napló)

Márton Gábor együttese Pécsváradra látogat ma 17.30-kor, és Schmidtték célja nem más, mint az igencsak impozáns – 22 meccset számláló – győzelmi szériájuk növelése. Erre meg is van az esélyük a piros-feketéknek, hiszen március óta még gólt sem kaptak bajnokin.

A Pécsvárad jelenleg ötödik helyen áll a tabellán, két ponttal megelőzve a Mohácsot. Kardos Ernő alakulata számára tehát nagyon fontos lenne egy bravúros pontszerzés, ugyanis akkor a zárókör előtt tartani tudná pozícióját.

Miközben az első hely sorsa már eldőlt, az ezüstéremért még tart a verseny a Szászvár és a Siklós között. Jelenleg a Szászvár áll a második helyen, öt ponttal megelőzve vetélytársát, tehát a Siklósnak matematikai esélye még van arra, hogy befusson a második pozícióba. Az biztos, hogy ha a Szászvár vasárnap este nyerni tud Bólyban, nem lesz több kérdés, mivel akkor már behozhatatlan lesz az előnye a Siklóssal szemben.

A megye II.-ben rangadó lesz ma este, ugyanis a már bajnok Ócsárd a harmadik helyen álló Palotabozsokot fogadja. Ha a vendégek pontot, pontokat tudnak rabolni, akkor nagy harc lehet még az utolsó fordulókban a második helyért, hiszen egy győzelemmel a Palotabozsok egy pontra megközelítené a második Harkányt. Izgalmasnak ígérkezik tehát az ócsárdi derbi.

Címkék#Pécs#PMFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!