Gazdaság

2008.05.30. 19:22

Négy geotermikus erőmű épülhet Baranyában

Megépíti Szentlőrincen a geotermikus erőművet a PannErgy Nyrt., illetve annak saját tulajdonú cége, a Pannonplast Polifin A Kft. A hírről elsőként a Dunántúli Naplónak számolt be Horuczi György üzletfejlesztési igazgató és dr. Győrvári Márk, Szentlőrinc polgármestere.

Babos Attila (DN)

„Szentlőrincen felépítjük a geotermikus erőművet, a döntéshez szükséges előzetes méréseknek ugyanis ismerjük már az eredményét, amelyek azt mutatják, érdemes itt belevágnunk a fejlesztésbe” – tájékoztatta a Dunántúli Naplót Horuczi György, a PannErgy Nyrt. üzletfejlesztési igazgatója.

Az egykori Pannonplast Rt. jogutódjaként felálló cég a múlt ősszel, szeptemberben jelentette be országos sajtótájékoztatón, hogy a jövőben geotermikus, a föld kőzethőjére alapuló erőműveket épít az ország több pontján, köztük Szentlőrincen. Három másik baranyai város, Pécs, Komló és Mohács neve is szóba került, s amint arról annak idején beszámoltunk, a cég előszerződést is kötött mind a négy településsel, és a régióból még Bonyháddal is.

Horuczi György kijelentette, júniusban tárgyalnak a szentlőrinciekkel annak a projektcégnek a megalapításáról, amely a geotermikus erőművet felépíti majd. A társaságot egy-másfél hónapon belül létrehozzák, s remélhetően ez év vége felé már megkezdhetik a fúrásokat, az erőmű építését. Mindez azt is jelenti, hogy – ha az engedélyeztetésben nem lesz csúszás – Szentlőrincen 2010-ben állhat a geotermikus erőmű.

Amennyiben a vizsgálatok és az eredmények azt mutatják, hogy érdemes a további három városban is beruházni, úgy Pécsett, Komlón és Mohácson is felépítik az erőműveket, a tervek szerint 2012 végéig – szögezte le az igazgató. Egy építmény egy- és hétmilliárd forint közötti öszszegbe kerül, és mindegyiknél nagyjából húsz százalékot kell előteremteniük. Biztosították, hogy erre megvannak a forrásaik, a maradék nyolcvan százalékot pedig hitelből, három nagy európai bank segítségével fedezhetik. Pályázati támogatást közvetlen brüsszeli forrásból remélnek, ám ez már az erőműhöz kapcsolódó rendszer kiépítését szolgálhatja – részletezte Horuczi György a tervezett beruházások anyagi hátterét. A városoknak nem kell hozzájárulniuk anyagilag a fejlesztéshez, sőt tízszázalékos részesedést kapnak a projektcégből, ha megvalósul a beruházás.

Az üzletfejlesztési igazgató hangsúlyozta, ők energiaszolgáltatók lesznek, az általuk kínált hőenergiát többek között fűtésre, áramfejlesztésre használhatják fel a szolgáltatók. Ily módon például Pécsett a Hőerőmű mellett kínálhatnak választási lehetőséget, ám úgy vélik, s remélik, hogy amikorra ez aktuális lesz, nem lesz kérdés a döntés. A mostani energiaforrások, mint például a gáz, a kőolaj, végesek, drágák, és az országot függésben tartják, emiatt is kell a megújuló energia felé fordulni – fejtette ki az igazgató. Magyarország a jelenlegi mérések szerint a világ ötödik legnagyobb geoenergia mennyiségét tudhatja magáénak a világon.

Sokat várnak tőle Szentlőrincen

Szentlőrincen nagyjából 2500 méter mélyre fúrnak le a tervek szerint és az itt található meleg vizet használják fel áram előállítására, távfűtésre. Dr. Győrvári Márk polgármester kiemelte, hogy ma ők az országban a felső harmadba tartoznak a távhődíjak tekintetében, az erőmű felépítése után viszont az alsó harmadba kerülhetnek. Miután ők minden más városnál jobban előkészítették a beruházást – a PannErgy 26 helyen tervezi az erőműépítést –, pozícióik is mindenképpen erősebbeknek mondhatók.

Az erőmű automatikusan, akár távvezérléssel is irányítható, így közvetlenül nem jár munkahelyteremtéssel, ám hatalmas fellendítő ereje lehet a város gazdaságát illetően. Olyan cégek letelepülését várják tőle, amelyek nagy energia-, főként hőenergia igényűek, nekik különösen csábító ajánlattal tudnak reményeik szerint előállni, amely viszont már komoly munkahelyteremtést eredményezhet a polgármester szerint.

Nagy segítség lesz, ha csökken az energiaszámla

– Nagyon előnyös előszerződést tudtunk kötni a Pannonplast Polifin A Kft.-vel, amely szerint a városnak nincs semminemű kötelezettsége, nem kell anyagilag hozzájárulnia a fejlesztés előkészületeihez, sem a beruházáshoz, de részesedik a cégből, ha lesz erőmű – mondja Páva Zoltán, Komló polgármestere.

– Arra sem leszünk kötelezve, hogy velük kössünk majd szerződést, tőlük vegyék a szolgáltatók az energiát, ám ha igaz, amit ígérnek, hogy akár 30 százalékkal alacsonyabb áron biztosíthatjuk majd a távfűtést a mostaninál a komlóiaknak, nem is kérdés, hogyan döntünk. Mindenkinek, nekünk pedig különösen sokat jelenthet ez, hiszen ismert, hogy sokan nagyon nehezen, sokan pedig egyáltalán nem tudják fizetni az egyre nagyobb terheket, ami Komlónak jelentős kintlévőséget, bevételkiesést okoz.

Komoly választási lehetőség lenne a hőerőmű mellett

– Pécsnek egy nagyon fontos érdeke mindenképpen fűződik ahhoz, hogy megépüljön a geotermikus erőmű a városban, mégpedig hogy kitörhessen a jelenlegi kiszolgáltatott, egyoldalú helyzetből – jelentette ki Tasnádi Péter polgármester.

Mint elmondta, a lehető legkeményebb tárgyalásokat folytatják a Pannonpowerrel, folyamatosan egyeztetnek velük arról, hogyan lehet csökkenteni a távhődíjakat, ám nyilván egészen más, a város szempontjából üdvözítő helyzet alakul ki azzal, ha van alternatívája az energiaszolgáltatónak. Egyebek mellett emiatt is bízik a polgármester abban, hogy a mérések eredménye alapján nekivág a PannErgy a fejlesztésnek. A szükséges vizsgálatokról a városvezető úgy tudja, még folynak, s legkésőbb egy éven belül, de remélhetően év végéig kiderül, igazi kincset rejtenek-e a Mecsek vonulatai.

Érthetetlen, hogy évekig tarthat az engedélyeztetés

– Úgy tudom, nálunk is megkezdődtek az amerikai technológián alapuló mérések, amelyek a PannErgy szerint egyértelműen igazolják vagy cáfolják majd, hogy érdemes-e egy többmilliárdos fejlesztésbe belekezdeniük – közölte Szekó József, Mohács polgármestere. – Remélem, hogy őszre, év végére mi is tudjuk, hogy nálunk megindulhat-e az építkezés, az ígéret legalábbis erről szólt.

Azt a magam részéről felháborítónak tartom, hogy Magyarországon a megújuló energiaberuházások engedélyeztetése akár két évig is elhúzódhat, pedig ez jelenti a jövőt. Elemi érdekünk lenne, hogy – abban a gazdaságpolitikai helyzetben, ahol ennyire kiszolgáltatottak vagyunk, és ilyen mértékben emelkednek a nyersanyagárak –, ha ilyen befektetést tervez egy cég, és egyébként minden feltétel adott, ne minél előbb adjunk nekik zöld utat.

Az erőmű automatikusan, akár távvezérléssel is irányítható, így közvetlenül nem jár munkahelyteremtéssel, ám hatalmas fellendítő ereje lehet a város gazdaságát illetően. Olyan cégek letelepülését várják tőle, amelyek nagy energia-, főként hőenergia igényűek, nekik különösen csábító ajánlattal tudnak reményeik szerint előállni, amely viszont már komoly munkahelyteremtést eredményezhet a polgármester szerint. Nagy segítség lesz, ha csökken az energiaszámla – Nagyon előnyös előszerződést tudtunk kötni a Pannonplast Polifin A Kft.-vel, amely szerint a városnak nincs semminemű kötelezettsége, nem kell anyagilag hozzájárulnia a fejlesztés előkészületeihez, sem a beruházáshoz, de részesedik a cégből, ha lesz erőmű – mondja Páva Zoltán, Komló polgármestere.

– Arra sem leszünk kötelezve, hogy velük kössünk majd szerződést, tőlük vegyék a szolgáltatók az energiát, ám ha igaz, amit ígérnek, hogy akár 30 százalékkal alacsonyabb áron biztosíthatjuk majd a távfűtést a mostaninál a komlóiaknak, nem is kérdés, hogyan döntünk. Mindenkinek, nekünk pedig különösen sokat jelenthet ez, hiszen ismert, hogy sokan nagyon nehezen, sokan pedig egyáltalán nem tudják fizetni az egyre nagyobb terheket, ami Komlónak jelentős kintlévőséget, bevételkiesést okoz. Komoly választási lehetőség lenne a hőerőmű mellett – Pécsnek egy nagyon fontos érdeke mindenképpen fűződik ahhoz, hogy megépüljön a geotermikus erőmű a városban, mégpedig hogy kitörhessen a jelenlegi kiszolgáltatott, egyoldalú helyzetből – jelentette ki Tasnádi Péter polgármester.

Mint elmondta, a lehető legkeményebb tárgyalásokat folytatják a Pannonpowerrel, folyamatosan egyeztetnek velük arról, hogyan lehet csökkenteni a távhődíjakat, ám nyilván egészen más, a város szempontjából üdvözítő helyzet alakul ki azzal, ha van alternatívája az energiaszolgáltatónak. Egyebek mellett emiatt is bízik a polgármester abban, hogy a mérések eredménye alapján nekivág a PannErgy a fejlesztésnek. A szükséges vizsgálatokról a városvezető úgy tudja, még folynak, s legkésőbb egy éven belül, de remélhetően év végéig kiderül, igazi kincset rejtenek-e a Mecsek vonulatai. Érthetetlen, hogy évekig tarthat az engedélyeztetés – Úgy tudom, nálunk is megkezdődtek az amerikai technológián alapuló mérések, amelyek a PannErgy szerint egyértelműen igazolják vagy cáfolják majd, hogy érdemes-e egy többmilliárdos fejlesztésbe belekezdeniük – közölte Szekó József, Mohács polgármestere. – Remélem, hogy őszre, év végére mi is tudjuk, hogy nálunk megindulhat-e az építkezés, az ígéret legalábbis erről szólt.

Azt a magam részéről felháborítónak tartom, hogy Magyarországon a megújuló energiaberuházások engedélyeztetése akár két évig is elhúzódhat, pedig ez jelenti a jövőt. Elemi érdekünk lenne, hogy – abban a gazdaságpolitikai helyzetben, ahol ennyire kiszolgáltatottak vagyunk, és ilyen mértékben emelkednek a nyersanyagárak –, ha ilyen befektetést tervez egy cég, és egyébként minden feltétel adott, ne minél előbb adjunk nekik zöld utat. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!