Közélet

2009.01.12. 18:50

Virágos Baranya: Harkány lett a fődíjas

Évről évre sikerrel borítja virágba a megye településeit a Virágos Baranyáért környezetszépítő verseny. Nem volt ez másként tavaly sem, erről tanúskodott a vetélkedő hétfői záró eredményhirdetése.

K.E.

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a verseny fődíját Harkány városának ítélte oda, háromszázezer forint pénzösszeggel. Az indoklás szerint a település egészén érződik a tervszerű, átgondolt fejlesztés igénye, az önkormányzat és a lakosság partneri együttműködése. Az épített és a természeti környezet céltudatos megóvása, fejlesztése, a kiemelt jelentőségű üdülőterület arculatának, környezeti kultúrájának több év óta folytatott javítása az ott élők következetes munkáját dicséri. A közterületek, parkok, fasorok kezelése, a környezetvédelmi és idegenforgalmi célok megvalósítása évről évre magasabb színvonalú.

A lélekszám alakulás szerint meghatározott kategóriákban Csonkamindszent, Boda, Diósviszló, Palotabozsok és Mohács részesült a második kategóriát jelentő kétszázezer forintos díjazásban. Ugyancsak a lakosok száma alapján besorolt négy kategóriában további harminckét baranyai település kapott elismerő oklevelet és ötven-százezer forintos pénzdíjat eredményes virágosítási, környezetszépítő munkájáért. A díjazottak földrajzilag gyakorlatilag az egész megyét lefedik. A nemes vetélkedés életre hívása óta örömteli tapasztalat, hogy a települések hagyományteremtő szándékkal ismét virágosításra fordítják az elnyert pénzjutalmakat.

DÍJAZOTTAK

Fődíj

A közgyűlés a verseny fődíját Harkány Városnak ítéli oda, 300.000.- forint pénzösszeggel. A település egészén érződik a tervszerű, átgondolt fejlesztés igénye, az önkormányzat és a lakosság partneri együttműködése. Az épített és a természeti környezet céltudatos megóvása, fejlesztése, a kiemelt jelentőségű üdülőterület arculatának, környezeti kultúrájának több év óta folytatott javítása az ott élők munkáját dicséri. A közterületek, parkok, fasorok kezelése, a környezetvédelmi és idegenforgalmi célok megvalósítása évről évre magasabb színvonalon történik. Mindezek együttesen indokolják a fődíj odaítélését a közösségnek.

Kategória díjak

A közgyűlés a környezetszépítésben elért kimagasló eredményeikért az alábbi települési önkormányzatokat részesíti kategória díjban:
- I. kategória (250 lakos alatti település) Csonkamindszent 200.000.-  Ft
- II. kategória (251 - 500 lakosú település) Boda 200.000.-  Ft
- III. kategória (501 - 1000 lakosú település) Diósviszló 200.000.-  Ft
- IV. kategória (1001 - 3000 lakosú település) Palotabozsok 200.000.-  Ft
- V. kategória (3000 lakos feletti település) Mohács 200.000.-  Ft

Pénzdíjak

A közgyűlés a megyei környezetszépítő versenyben eredményesen szereplő települési önkormányzatok részére elismerő oklevél átadása mellett a következő pénzdíjakat ítéli oda:

I. kategória:

Felsőegerszeg 100.000.- Ft
Pécsbagota 100.000.- Ft
Drávaiványi 50.000.- Ft
Tésenfa 50.000.- Ft
Markóc 50.000.- Ft
Kisdér 50.000.- Ft
Varga 50.000.- Ft
Kisnyárád 50.000.- Ft
Ózdfalu 50.000.- Ft
Marócsa 50.000.- Ft
Fazekasboda  50.000.- Ft

II. kategória:

Mecsekpölöske 100.000.- Ft
Bezedek 100.000.- Ft
Bogdása 100.000.- Ft
Drávasztára 100.000.- Ft
Bírján 50.000.- Ft
Liget  50.000.- Ft
Nagyhajmás 50.000.- Ft
Mekényes 50.000.- Ft
Kistótfalu 50.000.- Ft
Zók 50.000.- Ft

III. kategória:

Cserkút 100.000.- Ft
Nagynyárád 100.000.- Ft
Csányoszró 50.000.- Ft
Vókány 50.000.- Ft
Nagypeterd 50.000.- Ft
Kökény 50.000.- Ft

IV. kategória:

Bicsérd 100.000.- Ft
Mágocs 100.000.- Ft
Pogány 100.000.- Ft
Beremend 100.000.- Ft
Dunaszekcső 50.000.- Ft

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!