Kultúra

2013.07.16. 17:02

Kürtös, egyben a XXI. század népművelője

Kézművesek, harminc táncos, húsz zenész, összesen száztíz előadó és művész, köztük a komlói Vörös Rezesbanda képviselte hazánkat Washingtonban a Folk­life Fesztiválon, melynek Magyarország volt a díszvendége. A népzenekar tenorkürtösét, Deáky Pétert arról kérdeztük, miként jutottak ki egyedüliként Baranyából a nagy eseményre.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

– Honnan ez a nemzetközi népszerűség? Hiszen a megyében alig ismerik az alig háromesztendős komlói Vörös Rezesbandát.

– Sokat szerepeltünk az országban mindenfelé a Pöndöly Néptáncegyüttessel, a Fölszállott a páva vetélkedőn pedig a tévében is bemutatkoztunk. De talán az jelentette az áttörést, hogy a legeredményesebb  fiatal néptáncosoknak rendezett Ifjúsági Antológián a budapesti Operettszínházban felfigyeltek ránk, mi fújtuk a vendégfogadó muzsikát a bejáratnál.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Deáky Péter (középen) a komlói Vörös Rezesbanda tagjaként – nem mindennapi zenekar
[/caption]

– Az sem mindennapi, hogy egy népzenekar három trombitással, tenorkürtössel és dobossal áll fel!

– A táncegyüttesnek van vonószenekara is, de mi kifejezetten a baranyai magyar táncok, a hetényi, az egregyi lépések kíséretére alakultunk, amihez a rézfúvós hangzás sokkal jobban passzol.

– Tisztán komlói a csapat?

– Mindenki itt tanult a zeneiskolában. Én viszont kakukktojás vagyok, mert tíz évig matematika–ének–informatika tanárként dolgoztam, s Mohácson alapítottam egykor zenészként néptáncegyüttest.

– Milyen zenekarokon át jutott el idáig?

– Nagybőgővel kezdtem a Fanyűvők és a Zúgató zenekarokban. Most a Vörös Rezesbandában tenorkürtös vagyok, miközben általános iskolás népzenészeket tanítok és készítek fel a szereplésre, közülük az Iringó és a Hencegő zenekarok már kifutásra várnak.

– Önnél minden a zenéről szól?

– Főállásban művelődésszervező vagyok Komlón, a helyi hagyományok továbbvitelének projektjét irányítom, amelybe a fotózás, az elektronikus újságírás, a kézművesség, a színjátszás, a népzene egyaránt belefér. Mi több, nyugdíjasoknak is tanítok informatikát. Szóval igazi XXI. századi népművelőnek tekinthetem magam!

Olykor bőgőzik is

Deáky Péter 1971-ben született Szombathelyen. Tanult csellón, harsonán játszani, most a tenorkürt és a nagybőgő a hangszere. A JPTE-n matematika–ének szakon végzett, majd informatikából is lediplomázott. Mohácson, Pécsett játszott népzenekarokban, 2002-ben került Komlóra, ahol a Pöndöly egyesület titkára.

Két fia van, Márton 15, Máté 12 éves.

Címkék#komló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!