Kék hírek, bulvár

2014.04.20. 09:51

Nem állt meg a baleset után

A cserbenhagyó gépjárművezető ügyében folytatott nyomozást vádemelési javaslattal zárták le a mohácsi rendőrök.

police.hu

Január 24-én 5 órakor a Lippó és Kislippó közötti szakaszon egy személygépkocsi közlekedett, amikor vezetője áttért az úttest menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávjába. Ennek következtében a férfi a járműve bal elejével és oldalával nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsi bal oldali első sárvédőjének, valamint visszapillantó tükrének. A személygépjármű 30 éves vezetője ezt követően a helyszínt megállás nélkül elhagyta. A baleset során személyi sérülés nem történt.


 
A nyomozás során a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Zoltán pécsi lakost gyanúsítottként hallgatták ki, aki a baleset okozásáért a felelősségét elismerte. A 30 éves férfi ellen folytatott nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság 2014. április 15-én befejezte és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!