Sport

2014.07.14. 13:35

Hirth István szerint nincs élet bringa nélkül

Sokat köszönhet neki a sportág, úgy érzi, hogy megöregedett, ezért elnökként visszavonult.

Horváth L.

„Megöregedtem” – indokolja döntését Hirth István (66), aki a közelmúltban lemondott a Pécsi Junior KE elnöki posztjáról. Tíz évig töltötte be ezt a tisztet, amellett a szakmai munkáért is felelt. Előtte különböző minőségében évtizedeken át szolgálta a versenyszerű kerékpározást. Vezetőként soha egy fillért sem kapott a munkájáért, sőt, néhány versenyzőt saját zsebből támogatott.

A visszavonulásába az is belejátszhatott, hogy kilátástalannak ítélte kedvenc sportága helyzetét.

– Az országúti és a pálya szakág állt mindig is közel hozzám, csak arról beszélhetek – mondja. – Annyi, de annyi biztatás, ígéret hangzott el az évek alatt országos és baranyai szinten is, de nem lett belőle semmi. Amikor Fáy Krisztina hét magyar bajnoki címet nyert egy évben, az önkormányzati támogatás az egyik esztendőről a másikra 600 ezer forintról 100 ezerre csökkent. Fájt ez nekem, de nem tehettem semmit. Azonban nemcsak a pénz kevés, hanem a versenyző és a szakember is. Arról nem is beszélve, hogy haldoklik az utánpótlás-nevelés.

Saját magát is okolja, mondván, nincsenek kapcsolatai, amelyekből meg lehetne teremteni a sportegyesület biztos anyagi hátterét. De drukkol, hogy ez másnak sikerüljön. „Kilincselésre, a kuncsorgásra nem vagyok alkalmas, nekem a sportolók felkészítése, versenyeztetése az igazi kihívás – jegyzi meg.

Nagyon sokat tett Baranya kerékpársportjáért, tanítványai a sok-sok év alatt 100-nál több bajnoki címet szereztek, csak Ivanics Gergely már 26-nál tart.

Hirthet 15 évesen szívzörej miatt örökre eltiltották a sportolástól. De titokban edzett, később újra kezdhette, már nyíltan. A válogatottságig vitte, 1970-ben 14. lett a világbajnokságon, összesen 10 országos bajnoki címet nyert. Úgy véli, hogy nincs élet bringa nélkül. Ezt példázza, hogy azzal jár dolgozni, a munkahelye pedig egy kerékpárjavító-kereskedő vállalkozás.

– Szeretek itt tevékenykedni, még tart a lendület – mondja. – A fél életemet ilyen helyen töltöttem, és tényleg sokat güriztem. Csak egyszer nyaraltam, még a ''90-es évek elején. De nem is hiányzott a nyaralás, a sportági feladatok azt nem engedték meg.

A túrázás a hobbija, elsősorban a Nyugati-Mecseket járja, egyfolytában hét órát is legyalogolt már az erdőben. Mindig egyedül megy túrázni, mert szerinte csak magányosan lehet igazán meditálni és terveket szövögetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!