Kék hírek, bulvár

2014.07.27. 17:43

Gyilkosság a panelban: felszívódott a szurkáló?

Lapunk információi szerint a rendőrök azonosították, de egyelőre elfogniuk nem sikerült azt a pécsi férfit, aki a gyanú szerint tevékeny részt vállalt a Bajcsy-Zsilinszky utcai lakásban elkövetett emberölésben. Egy hónapja van szökésben.

M. B. – Zs. J. (Dunántúli Napló)

Több mint egy hónappal ezelőtt, június 25-én brutálisan végeztek egy nyolcvanegy éves asszonnyal Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcai lakásában.

A rendőrség néhány nappal később lefogott, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy 59 éves nőt, aki – a rendőrség szóhasználata szerint – „összefüggésbe hozható” az emberölés elkövetésével. A hatóság a nyomozás érdekeire való hivatkozással azóta nem adott bővebb információt az ügyről, csak annyit közöltek, a nyomozást tovább folytatják.

Úgy tudjuk, a rendőrök feltételezése szerint a brutális gyilkosságot – információink szerint késszúrások sokasága érte az áldozatot, akit végül megfojtottak – nem egyedül a nő követte el. Értesüléseink szerint a nyomozóknak sikerült azonosítaniuk egy férfit, aki vélhetően a piszkos munka javarészét végezte a bűncselekmény elkövetésekor, azonban egyelőre nem sikerült a nyomára akadniuk.

Meg nem erősített hírek szerint a már elfogott nő korábban jogászként tevékenykedett, néhány éve rokkantnyugdíjasként élt. Információnk szerint még aktív korában ismerhette meg a későbbi, viszonylag jó módban élő áldozatot, akivel később is tartotta a kapcsolatot. Ezt kihasználva juthatott be az emberölés napján is a lakásba, ahonnan értékek is eltűntek – minden bizonnyal előre kitervelt rablógyilkosság történt.

Ismerték a csehókban

Az elfogott asszony a környékbeliek elmondása szerint gyakorta múlatta az idejét vendéglátó-egységekben, a nyomozók a környékbeli csehókban is érdeklődtek utána és tettestársa felől is.

Úgy tudjuk, a gyilkossághoz használt kés máig nem került elő, sem a lakásban, sem a környéken nem találták meg a rendőrök, pedig a bokrokat, szeméttárolókat is átnézték.

A nyomravezetőnek kitűzött egymillió forintos jutalom továbbra is jár annak, aki érdemi információkkal tud segíteni a rendőröknek.  

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!