Közélet

2014.09.04. 12:26

Tüke Busz: Hofekker feljelenti Árkit, és beszélt a buszbérlésről is

Feljelenti Árki Sándort, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatóját Hofekker Ferenc – ezt a Tüke szakszervezeti vezetője mondta sajtótájékoztatón.

Babos A. (Dunántúli Napló)

Hofekker szerint Árki még a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. vezérigazgatójaként követhetett el bűncselekményt, valószínűleg csőd büntettet, mert szerinte nem hajtott be minden követelést, s nem igényelt vissza 850 millió forint áfát. Pedig így a PK-t meg lehetett volna menteni, s nem került volna többe a volt kisebbségi tulajdonossal, a Mecsekbusz Kft.-vel történő kiegyezés, mint az új cég, a Tüke Busz létrehozása. Ráadásul a később a PK-hoz visszakerült buszpark miatt sem kellene ma aggódni.

Hofekker a PK Zrt. választmányi tagjaként is nyilatkozott ugyanis. Nem tagadta, e szerepében nemrég megszavazta, hogy a jövőben a PK a korábbi havi 26 ezer forint helyett havi nettó 300 ezerért adja bérbe a Pécsett futó Ikarusokat és Mercedeseket a Tükének. A Tüke szerint ezzel Hofekker évi 552 millió forint plusz áfa többletköltséget róna a cégre, ami negyven fő elbocsátását és megszorításokat vonna maga után. De azt is mondták, minden jogi eszközt igénybe vesznek, hogy ez ne fordulhasson elő, igaz, bíróság kötelezheti őket a magasabb összeg kifizetésére.

Hofekkert e szavazatáért felfüggesztették a Tükénél és fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene. A szakszervezeti vezető viszont azt mondja, meg kellett szavaznia a piaci árnak megfelelő bérleti díjat, mert így elhárult a veszély, hogy egy másik buszos társaság elvihesse Pécsről a PK által bérbe adott több mint 120 buszt. Több más buszos cég ugyanis már megkörnyékezte a felszámolás alatt álló PK Zrt.-t, 350 ezres ajánlattal is.

A felszámoló el akarja adni a buszokat, de a Tüke vezetése szerint nem fordulhat elő, hogy Pécs buszok nélkül marad, bérleti joguk azok eladása után is élni fog.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!