Sport

2014.10.01. 17:30

Kászonyi Zsanettről nehéz elhinni, hogy kétgyermekes anya

A nők túlságosan feláldozzák magukat a családjukért, pedig egészségesen önzőnek kell lenniük azért, hogy boldogok, teljesek legyenek – vallja Kászonyi Zsanett, aki két gyermek édesanyjaként is bombaformában van.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Így is lehet csinálni.

Persze nem kevés veríték, lemondás és idő kell hozzá, de a hölgyeknek bizony nem feltétlenül kell elhagyniuk magukat a családalapítás, a szülés után. A pécsi Kászonyi Zsanettről például valószínűleg nagyon kevesen mondanák meg, hogy kétgyermekes családanya – tökéletes az alakja, és javában készül élete első fitneszmodellversenyére.

– Kamaszkoromban elhíztam, ezért minden fogyókúrán végigmentem, és állandóan szenvedtem a jojóeffektustól, vagyis híztam, fogytam, híztam, fogytam – ad választ arra a kérdésemre a most 30 éves Kászonyi Zsanett, hogy miért is kezdett el sportolni. – Hét évvel ezelőtt vágtam bele, amikor a párommal elterveztük, hogy gyereket vállalunk: minden nő tisztában van vele, hogy ilyenkor hízik el a legkönnyebben.

A konditermi edzések azóta a mindennapjai részévé váltak, sőt, ez lett a hivatása is: személyi edzőként dolgozik Pécsett a Professors’ Gym egyik termében. Vagyis nap mint nap azért dolgozik, hogy azok a nők, akik hozzá hasonló cipőben járnak, küszködnek az elhízással, formába lendüljenek, s olyan alakjuk legyen, amilyenről korábban talán csak álmodtak.

– Szerintem a nők túlságosan feláldozzák magukat a családjukért. Egészségesen önzőnek kell lenni ahhoz, hogy boldogok, teljesek legyünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Heti háromszor egy óra edzést szerintem mindenki megérdemel, hát még egy anyuka! – mondta határozottan Kászonyi Zsanett.

Aki most azt is megtapasztalhatja, mennyivel többet követel az embertől az, ha versenyezni akar. Nemsokára indul a szezon, s a pécsi hölgy Szakács Sándor irányításával fitneszmodellversenyre készül – az utóbbi néhány hét, hónap alaposan próbára tette.

– Tudja, mivel a legnehezebb megbirkózni? Az ízek utáni vággyal! Én imádok enni, ehhez képest már jó ideje csirkemellen és párolt zöldségen élek. De régóta kacérkodtam a versenyzéssel, csak túl picik voltak a gyerekek. Most eljött az ideje, ki szeretném próbálni magam – fogalmazott a csinos hölgy, akit szívesen meghívtam volna egy pörköltre nokedlivel (naná, hogy tejfölös uborkasalátával), de ugyebár úgysem fogadhatta volna el.

Belevaló, bátor, sportos amatőröknek: Mr. és Mrs. Fitness-, valamint Strongman-verseny

Akár lehetne az is a verseny szlogenje, hogy „Nem csak bátraknak!” A Pécsett, a Professors’ Gym Megyeri úti termébe megálmodott Mr. és Mrs. Fitness Szépségverseny szervezői ugyanis éppen azt szeretnék elérni, hogy minél többen jelentkezzenek erre az egyedi sportrendezvényre. Amelyen senkinek sem kell túl komolyra venni a figurát.

– Ez lesz az első ilyen rendezvény, a sportot és a szépséget együtt kezeljük majd – árulta el lapunknak Horváth Eszter, a házigazda Professors’ Gym menedzsere. – Elsősorban olyan amatőröket várunk, akiknek a testén látszik, hogy sporttal őrizték meg a szépségüket, alakjukat, jó formájukat. Bátran jelentkezhet bárki, mert ez egy könnyed hangvételű, laza verseny lesz, amely három fordulóból áll: egy fürdőruhás, egy farmeros, valamint egy csinosabb ruhás kör is lesz.

A szervezők tényleg mindent megtesznek azért, hogy minél többen jelentkezzenek (nemcsak pécsieket, baranyaiakat várnak, hanem Somogy és Tolna megyeieket is, valamint az ország minden részéből bárkit, aki szívesen kipróbálná magát): a résztvevők ingyen készülhetnek a versenyre, s a nevezési díjukat jóváírják a bérletük árában.

A Mr. és Mrs. Fitness Szépségverseny két elődöntőből (október 18. és november 15.), valamint egy döntőből (december 13.) áll, csakúgy, mint az ugyanezekben az időpontokban ugyanitt megrendezésre kerülő Strongman-verseny. Utóbbi amolyan Fekete Laci-s viadal lesz majd autóelhúzással, fekvenyomással, guggolással, betonbőrönd-cipeléssel – csak az lesz a különbség, hogy itt is amatőrök mérhetik össze a tudásukat, próbálhatják ki erejüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!