Közélet

2014.10.06. 18:13

Túrával adóztak az aradi vértanúk emléke előtt a PTE SZESZI tanárai és diákjai

Mecseki túrával emlékeztek az aradi vértanukra a Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskolájának tanárai és diákjai.

BAMA

Dr. Szabó Attila, az iskola igazgatója elmondta: iskolánk fenntartója a PTE Egészségtudományi Kara, ennek megfelelően kiemelt szerepe van az intézmény Pedagógiai
Programjában az egészséges életmódra nevelésnek. Ugyanakkor iskolánk köznevelési  intézmény is, így az egészséges életmódra nevelés mellett, szólt ez a nap a közösségi életre nevelésről épp úgy, mint a hazaszeretetre nevelésről, a teljesítmény tiszteletéről, a természet erővel szembeni alázatról és a kihívásoknak való megfelelésről. Öröm, hogy a fakultatív programon a 9-től a 15. évfolyamig bezárólag az iskola valamennyi évfolyamát átfogva a különböző osztályok 73 tanulója vett részt.

A túra során a tanárok citáltak a biológia, a földrajz, a történelem és az irodalom tananyagából: az aradi vértanúkra emlékezés mellett volt gyógynövénygyűjtés és morfológiai elemzés épp úgy, mint hangos versolvasás.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!