Kék hírek, bulvár

2014.10.10. 14:04

A Zsolnay-negyednél zaklattak egy diákot

Bár a Zsolnay Kulturális Negyed a megyeszékhely egyik legfrekventáltabb pontja, a környék közbiztonsága jó ideje hagy kívánnivalót maga után.

F. Z. (Dunántúli Napló)

Egy pénteki egyetemi körlevél is erre hívja fel a figyelmet. A negyedben található Társadalom- és Médiatudományi Intézet igazgatója, Gáspár Gabriella jegyzi azt az e-mailt, amely szó szerint ezt tartalmazza: „Több esetben előfordult, hogy hallgatóinkat a Zsolnay-negyed környékén zaklatták, inzultálták. Erről nem minden esetben szereztünk tudomást.

Azért, hogy lépéseket tudjunk tenni ez ellen, kérem önöket, hogy névvel vagy név nélkül írják le, hogy történt-e önökkel ilyesmi, akár a Zsolnay-negyeden belül, akár a környékén (buszmegálló, környező utcák). A Szociológia Tanszéken kihelyezett dobozba dobják be a leírt eseteket (hol, mikor, mi történt).”

A Dunántúli Napló megtudta, hogy az e-mail „kiváltója” egy, a napokban történt esemény: valószínűleg környékbeliek az egyik diáklányt zaklatták akkor, amikor a buszmegállóba ment éppen. A tanszékvezető az eseményeket egy levélben már megírta a rendőrségnek is – most abban bíznak, hogy a jelenleginél nagyobb rendőri jelenlét talán javíthat a helyzeten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!