Sport

2014.10.10. 16:40

Uzoma: az öcs sem égimeszelő

Uzoma Ekét (utóbbi a családneve) nagyon szeretik a pécsi szurkolók: lerí róla, hogy csupa szív játékos, mindent megtesz csapata győzelméért, és nem utolsósorban jó futballista is. Egy ideje itt van az öccse, Ugochukwu Emmanuel Eke is, aki természetesen szintén labdarúgó.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Az egyik kisebb, mint a másik. Uzoma Ekét sem nevezhetjük egy szép szál legénynek (persze csuda tudja, lehet, hogy Nigériában annak számít), a 21 éves öccse, Ugochukwu azonban még rajta is „túltesz”: fél fejjel kisebb a tesónál.

Persze kit érdekel a futballpályán, hogy mekkora, ha zseniálisan bánik a labdával?  Mert az szinte magától értetődő, hogy az Eke-család második fiúgyermeke is focizik, s a báty sikerein felbuzdulva most szeretné megkezdeni európai karrierjét. Egyelőre a PMFC U21-es csapatánál tart (nincs leigazolva, csak ott edzhet), aztán ki tudja, mi lesz majd belőle.

– Szeretnék majd Európában futballozni – mondta lapunknak Ugochukwu. – Természetesen a bátyám útján szeretnék járni, aki elért már egyet s mást.

Testvére, a PMFC balbekkje elárulta, jobbal és ballal is jól bánik a labdával, amit ő nem tud, és ez nagy előnyt jelenthet számára. Amikor megkérdeztük tőle, mégis mennyire jó futballista az öccse, szerényen így válaszolt: ezt kérdezzük meg inkább a pécsi U21-es csapat edzőjétől. Hazájukban, Nigériában mindenesetre volt két-három ajánlata is, ám úgy döntöttek, ott inkább nem köt senkivel szerződést, mert akkor nehezebben tudott volna eljönni.

A két Eke természetesen nagyon jól érzi magát Pécsett, Ugochukwu el van ragadtatva a várostól, a csapattól. Együtt laknak, együtt járnak boltba – sülve-főve együtt vannak.

– Ennek én nagyon örülök! Boldog vagyok, hogy itt van a testvérem, velem van a szerelmem, Mónika, minden szuper! – áradozott Uzoma, akinek van még egy 16 éves fiú-, továbbá két lánytestvére.

Reméljük, hogy Uzoma nagy boldogságából a csapata is profitál: csak az nyújthat jó teljesítményt, aki jól érzi magát a bőrében. Ha ezen múlik, felőlünk jöhet a harmadik fiútesó is!

Címkék#Pécs#PMFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!