Kék hírek, bulvár

2014.12.01. 10:03

Kertvárosi gyilkosság: ismét megvádolták az egyszer már jogerősen felmentett fiatalembert

Információink szerint ismét vádat emelt az ügyészég azzal a pécsi fiatalemberrel szemben, akit a 2010-ben a pécsi kertvárosi gyilkosság miatt egyszer már perbe fogtak, s jogerősen felmentettek.

M.B. (Dunántúli Napló)

Úgy tudjuk, a férfire egy előzetes letartóztatásban lévő fogvatartott tett terhelő vallomást. 
Az újra a vádlottak padjára ülő férfit 2012-ben mentette fel az ítélőtábla.
Az első fokon eljárt bírósághoz hasonlóan azt állapították meg, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok kétséget kizáróan nem igazolják, hogy a sértettel a vádlott végzett.

Időközben újabb bizonyíték merült fel az ügyben, ezért a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványára a Pécsi Ítélőtábla elrendelte a perújítási eljárás lefolytatását, egyúttal a korábbi vádlott előzetes letartóztatását 2014. október 1. napjától elrendelte.

 Amint az ismert, 2010. február másodikán holtan találtak pécsi, kertvárosi lakásában egy fiatalembert, akivel késsel végeztek. Egy hónappal később, mintegy száz tanú meghallgatását követően jelentette be a rendőrség, hogy elfogták a vélt tettest. Egy huszonnyolc éves pécsi, munkanélküli férfit vettek őrizetbe, aki kihallgatásakor és a bíróságon is következetesen tagadta a gyilkosságot, azt viszont elismerte, hogy korábban kábítószerrel üzletelt az áldozattal.

A vádlottnál megtaláltak az áldozat mobilját a rendőrök, ezzel kapcsolatosan azt mondta, hogy azt a gyilkosság után több héttel az utcán találta. Miután rájött, hogy kié a készülék, szétszerelte. A férfi több mint két évet töltött előzetes letartóztatásban, míg a felmentését követően szabadulhatott.
 Úgy tudjuk, a börtönben töltött évek után több millió forintos kártérítést is felvehetett az államtól. 
 

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!