Közélet

2014.12.03. 15:51

Kenderesi lesz az egyetlen pécsi úszó

Mától vasárnapig Katarban, egészen pontosan Dohában, a rövidpályás világbajnokságon versengenek a világ legjobb úszói, köztük a magyarok, akiktől Kiss László legalább hat érmet vár.

F. Z. (Dunántúli Napló)

A válogatott szövetségi kapitánya elutazás előtt azt mondta, hogy medálszínekről babonából sem szeretne beszélni, „de jó lenne, ha azért arany is lenne közöttük”.

A szakvezető a sportág hazai élversenyzőitől reméli a legjobb szereplést, legfőképpen az előző, tíz magyar éremmel zárult rövidpályás világbajnokságon, a két éve, Isztambulban ötször is a dobogóra – két alkalommal, a 200 méter pillangó és a 100 méter vegyes eredményhirdetésekor annak a legtetejére – álló Hosszú Katinkától (akit a napokban az év úszójának is választott a nemzetközi szövetség), s a 200 méteres mellúszásban címvédő Gyurta Dánieltől. Rajtuk kívül az idei katari vb-t kihagyó Cseh László, valamint a Dohában szintén induló Verrasztó Dávid szerzett még érmet a török városban: előbbi két ezüstöt és egy bronzot úszott össze, utóbbi pedig a 400 méteres vegyesúszásban végzett harmadikként. A magyar csapat kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az átlagéletkor mindössze húsz év, azaz a szövetségi kapitány komolyan gondolta, amikor korábban azt nyilatkozta: a jövőnek is szól a kerethirdetés.

A huszonegy fős keretben pécsi színekben ezúttal egyedül Kenderesi Tamást találjuk – a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. versenyzője 50 pillangón áll rajthoz. Ugyan neki nem ez a legerősebb száma, azaz nem ebben villantott nagyot idén az országos bajnokságon, illetve az ifjúsági olimpián, de 100 és 200 pillangón magyar színeket most mások képviselik. Kenderesi mellett természetesen egykori baranyai úszókért, azaz Jakabos Zsuzsannáért és Biczó Bencéért is szoríthatunk majd – kis szerencsével akár ők is érmesek lehetnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!