Közélet

2015.01.20. 16:44

Emelkedik a betegszám – Fontos a vitamindús táplálkozás

Kimutatták az influenzát Baranyában, de járványról egyelőre nem lehet beszélni. Igaz, egyre több a megbetegedés.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

* Még nincs influenzajárvány, de már kimutatták a vírust a megyében, és nő a betegek száma.
* Mivel nagy valószínűséggel hamarosan járvány lesz, még érdemes beadatni a védőoltást.
* Több más vírusos és bakteriális hátterű betegség is felütötte a fejét, amelyek az influenzához hasonló tüneteket produkálhatnak.

– Kimutatták már Baranyában is az influenza A (H1N1)pdm09 vírusát, de az egyelőre rendelkezésre álló, második heti figyelőszolgálati jelentések alapján nem értük el a járványos szintet, azonban sok a beteg – felelte érdeklődésünkre tegnap dr. Kiss Gabriella.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének járványügyi osztályvezetője elmondta, az influenzaszerű tüneteket okozó vírusok és baktériumok is jelen vannak, de kimutatott kórokozó közösségi járványból eddig csak az RS vírus volt, amelynek előfordulása magas ebben a szezonban. Vizsgálnak ugyanakkor más közösségi légúti járványt is, ám annak még nem ismert a háttere.

Jótanácsként hangsúlyozta, hogy mint minden légúti megbetegedésnél, kerülni kell a zsúfolt helyeket, be kell tartani az általános személyi higiénés szabályokat, különös tekintettel a kézhigiénére, a köhögéssel-tüsszentéssel kapcsolatos etikettre. És természetesen fontos az immunrendszer erősítésére szolgáló vitamindús táplálkozás, illetve az időjáráshoz alkalmazkodó, réteges öltözködés.

A tinik és a fiatal felnőttek a legfőbb érintettek

Az idei védőoltás kétfajta influenza A és egyfajta influenza B ellen véd, és nincs belőle hiány a patikákban, valamint az orvosoknál is van még a térítésmentes készletből. Ingyenesen egyébként a háziorvosok mellett a foglalkozás-egészségügyi orvosok, és a szociális és ápolási intézményeket ellátó orvosok is oltják a szérumot ingyenesen kapó csoportok tagjait.

Akinek nem jár a térítésmentes, az többfajta oltóanyag közül választhat a gyógyszertárakban, recept ellenében 2000 forint körüli áron.

Arra, hogy érdemes-e még beadatni, dr. Kiss Gabriella egyértelmű igennel felelt, mert a védettség két hét alatt alakul ki, és a járvány még csak most indul. Tegnap még csak a 2. heti adatok álltak rendelkezésre, azok szerint 100 000 lakosra számítva 133 influenzaszerű megbetegedés jut, amely még nem érte el a 150 fős járványküszöböt. A legtöbb beteg egyébként most a 15–25 évesek közül került ki.

Tüdőgyulladás ellen

Lapunk úgy tudja, hogy vírusos tüdőgyulladásos megbetegedések is előfordultak az országban, ezért azt is megkérdeztük, hogy ez ellen mit tehet, aki védekezni akar. A tisztifőorvosoknak nincs arról adatuk, hogy tüdőgyulladás-járvány lenne, de ilyen megbetegedést ebben az időszakban okozhat a Mycoplasma és Chlamydia, Pneumococcus baktérium, RS vírus is. Bakteriális tüdőgyulladást antibiotikummal kell gyógyítani. Védőoltás a Pneumococcus ellen van.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!