„A művészet nekünk leginkább élni segít”

– Adja magát a kérdés: hogyan talált rá erre a témára?

– Közhelyszerűen emlegetik, hogy az irodalom, vagy inkább tágítsuk a kört, a művészet szórakoztat és élni tanít. Én viszont egyre inkább úgy érzem, hogy a művészet nekünk leginkább élni segít. Saját témámnál, az irodalomnál maradva: egy jó könyv elolvasása érzelmeket hoz mozgásba, amelyek a hétköznapokra is hatással vannak, könnyebbé teszik azokat.

– Ezt értem, ám a mostani könyvében mégis leginkább egy érzésre összpontosít. Nevezetesen az együttérzésre. Miért?

– Mert azt gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb viszony. A végkimenetele ugyanis a beleélés révén a művészet egyik legnagyobb célja, a katarzis kiváltása, s ennek mentén életünk újragondolása. Ez a szervezőelve a biblioterápiának is, amellyel szintén foglalkozom.

– Meséljen egy kicsit erről!

– A biblioterápia lényege, hogy együtt, közösen beszélünk meg egy érdekes művet. Abban azonban túlmutat az olvasókörön, hogy nem pusztán olvasmányélményeinket osztjuk meg, hanem a könyv kiváltotta érzések által magunkhoz és egyúttal a műhöz is közelebb jutunk. Ehhez a „lélekmosdatáshoz” értő moderátorra, mediátorra van szükség, hiszen a biblioterápia (és más művészetterápiák is) leginkább a pszichoterápiával rokoníthatók.

– Új könyvében elsősorban Szabó Magda és Ljudmila Ulickaja műveire koncentrál. Utóbbit értjük, ön ismertette meg az orosz író regényeit a magyar olvasókkal. Szabó Magda hogy került a képbe?

– Az ő műveit is szeretem, s úgy gondoltam, tanulságos a két életművet egymás mellé helyezni, s a szolidaritás felől megvizsgálni. Más válaszokat adnak ugyanis ők ketten az adott világhelyzetre, emberi szituációra. Míg Ulickaja abszolút mai, ízig-vérig kortárs szerző, aki keres és talál is kiutat: megemelve szokásos reakcióinkat a konfliktusokra mintát ad azok feldolgozására, addig Szabó Magda írásai más miliőbe, a cívisvilágba, egy szigorúbb társadalmi közegbe visznek. Ő a magyar irodalom nagyasszonya, akinek humánuma zártabb világban nyilvánul meg. Ebből a szempontból is érdekes egymással beszélgető helyzetbe hozni a műveiket – hogy tehát azok hasonló kérdésekre milyen, részben eltérő válaszokat adnak.

Több folyóiratban is jelennek meg írásai

V. Gilbert Edit 1963-ban született Siklóson. A Beremendi Általános Iskola elvégzése után a pécsi Leőwey Klára Gimnázium orosz tagozatára került, itt érettségizett, majd 1986-ban szerzett diplomát Szegeden, a József Attila Tudományegyetem magyar–orosz szakán. 1986 szeptemberében a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Orosz Tanszékén kezdett dolgozni, innen került át a magyar tanszékre – 1996-tól a Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszéken dolgozik. Docensi kinevezését 2000-ben kapta meg. Több irodalmi lapban publikál, így a Kritikában, a Műhelyben, a Revizoronline-on.

2001-ben jelent meg a Pro Pannonia Kiadónál „A Tanítvány, a Krónikás és az Áruló. Utak A Mester és Margaritához” című könyve, amely Bulgakov klasszikusát vizsgálja. „Az együttérzés irodalmai és vonzatai” című új könyvében (Pont Kiadó) nemcsak irodalomra reflektáló tanulmányokat, hanem színikritikát, publicisztikát, táncesszét is talál az olvasó.