Shopapokalipszis

Először tudat alatt a fejekben, aztán megtestesülve a valóságban.

Közlekedési káosz, szociokulturális egymásnak feszülés, bevásárlókocsi-dodzsem, agyérgörcs. Ehhez hasonló címszavak jutnak eszembe, ha erre a horrorszcenárióra kell gondolnom.

Ráadásul nem is olyan régóta ennek az apokalipszisnek az erőszakkal a nyakunkra ültetett kisöccsével minden hétvégén kénytelenek vagyunk megbirkózni. Bizony, a keményen dolgozó kisembereket nem csak az ünnepnapi, de már a szimpla vasárnapi zárva tartások is stresszelik. Hétről-hétre. Tőlem is elvették a vasárnapi vásárlást, ami a lassú nézelődéssel és egyfajta relaxált ritmussal volt egyenlő. 

Na, most ennek az alig fél hónapja elindított folyamatnak, ennek a szépen, lassan valamilyen beláthatatlan végkifejlet felé tartó folyamatnak, azért mégiscsak több, egy kis ép ésszel viszonylag könnyen felvázolható forgatókönyve lehet. Ebből csak az egyik a lázadás és a tüzes trón stb.

A másik, és persze a sokkal kevésbé valószínű, folyománya a dolgoknak, hogy ezeknek a közelgő apokalipszist megidéző bevásárlási rohamoknak mindent felégető tüzében megedződünk. Megedződünk és megszokjuk. És nem csak azt szokjuk meg, hogy egy napra zárnak be a boltok (már amelyik), de még azt is, hogy egynél több napot kell vásárlás nélkül áthidalni, átvészelni. Szóval még az is lehet, hogy képesek leszünk egy kétnapos zárva tartás előtt is higgadtan viselkedni.

Na jó, keményen dolgozó kisemberként, fogyasztóként ezt így vissza olvasva ez tényleg hülyeség.