Gilvánfán tanulta meg, hogy hinni kell önmagában

– Nem terveztem Magyarországra jönni, a bochumi egyetemre jártam, orosz nyelvet és irodalmat tanultam. Nem voltak konkrét terveim a jövőmmel kapcsolatban, nem tudtam, hogy mihez is kezdjek az egyetem befejezése után. Ezért is döntöttem úgy, hogy szünetet tartok, és keresek valami tartalmas és mások számára is hasznos elfoglaltságot. Szerettem volna megismerni, más országokban hogyan élnek az emberek, milyenek a körülmények, milyen szokásaik és hagyományaik vannak.

– Hogyan került kapcsolatba az önkéntes munkával?
– Egy barátnőm dolgozott önkéntesként Oroszországban és rengeteget beszélgettünk a tapasztalatairól, a különböző élményekről. Azt hiszem, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ehhez nekem is lenne kedvem, szívesen bekapcsolódnék ebbe a tevékenységbe.

– Miért pont Gilvánfa?
– Ez is a véletlenen múlt. Az Európai Ifjúsági Portálon kínálnak többek között önkéntes feladatokat, munkavállalást, külföldi tanulmányokat, itt kerestem a különböző lehetőségek között. A Tanoda-projekt érdekelt elsősorban, mert hátrányos helyzetű gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Itt találtam rá a Számá da Noj egyesület partnerszervezetére az önkéntes munkával kapcsolatban. Tőlük értesültem először Gilvánfáról és megtudtam, hogy még van egy szabad hely. Azonnal igent mondtam a feladatra. Csak ezek után néztem meg, pontosan hol is van ez a falu, ekkor derült ki, hogy Magyarországra jövök, egy baranyai kis faluba.

– Milyen önkéntes munkát végez?
– A Tanodában segítek a mindennapi munkában, játékosan tanítom a gyereket angolra és németre. Hetente egyszer kézműves foglalkozást is tartunk a kicsiknek. Ezen kívül a barátnőmmel szerveztünk egy klubot a fiatal gilvánfai lányoknak, minden hétvégén találkozunk, és rengeteget beszélgetünk, tanulunk, táncolunk.

– Milyennek ismerte meg az itt élő embereket?
– Még nem volt lehetőségem az egész faluval találkozni, leginkább a gyerekeket és a fiatalokat ismertem meg, a szülőket és nagyszülőket kevésbé. Szerintem lehetetlen a romákat egyetlen szóval jellemezni, sokféle nyelvjárást használnak, sokszínű a kultúrájuk és a hagyományaik is.

– Mit tanult tőlük?
– Itt Gilvánfán, ezektől az emberektől tanultam meg, hogy mennyire fontos hinni az életben és a saját képességeinkben. Ahhoz hogy sikeres emberek legyünk, elengedhetetlenül fontos az örömteli, boldog és önfeledt gyermekkor.

– Mit szeret legjobban a munkájában?
– Minden nap más, nyitott gondolkodású és őszinte gyerekekkel foglalkozhatok, akiken látszik a fejlődés. Rengeteg kreatív ötletet valósíthatok meg a munkám során.

– Van-e már kedvenc magyar étele, itala?
– Nagyon szeretem a Túró Rudit és a villányi borokat.

– Néhány hónapja költözött a magyarmecskei albérletből Pécsre. Melyik pontját kedveli a városnak?
– A tettyei romok környéke nem csak nappal, de éjszaka is nagyon szép a díszkivilágításban. S kedvelem a Szent István téren, a Civil Közösségek Háza udvarában lévő pici parkot.

Kapocs egy más gondolkodású világhoz

Sarah Braun családja karácsonyfa-termeléssel foglalkozik Konstanz városka térségében. Másfél éve, egy európai uniós pályázatra jelentkezve érkezett az ormánsági faluba. Ez a pályázati időszak ugyan véget ért, de Sarah továbbra is Gilvánfán dolgozik. Szerződést kötött a Számá Da Noj – Vigyázz Reánk Egyesülettel, így tovább taníthatja angolra és németre a gilvánfai kisdiákokat, s megtartja a kézműves foglalkozásait is.

Mint mondja, nemcsak tanít, hanem nagyon sokat tanul is az itt élőktől: a gilvánfai gyerekektől például a magyar nyelvet (ennek köszönhető, hogy magyarul tudtunk beszélgetni – a szerk.). Minden rendezvényükön ott van, szorítják a kezét a gyerekek, számukra ez egyfajta kapocs ahhoz a más gondolkodású világhoz, ahonnan Sarah Gilvánfára érkezett. Jelenleg szociológiát tanul, legkedvesebb elfoglaltsága a futás és a gitározás.