Közélet

2015.05.08. 17:48

Cukorbetegség: akár milliókon is segíthet az új gyógyszer

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor belátható időn belül piacra kerülhetnek az új készítmények.

F. Z. (Dunántúli Napló)

Egy, immáron tíz éve kezdődött pécsi kutatás ért a közelmúltban egy fontos állomáshoz. A II. sz. Belgyógyászati Klinikán két éve ismerték fel a 2-es típusú cukorbetegség és érszövődményeinek egyik okát – s az ok felfedezése szerencsére magában hordozza a kezelhetőség lehetőségét is. A szabadalmat már akkor beadták a pécsiek – az eredményre azonban mostanáig kellett várni.

– Boldogan újságolhatom, hogy a Pécsi Tudományegyetem hathatós támogatása révén mindegyik szabadalmunkat elfogadta az Európai Unió – tudtuk meg dr. Wittmann Istvántól, a PTE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrologiai Centrum vezetőjétől. – Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy immár hiába folynak máshol is hasonló jellegű kutatások, mi vagyunk azok, akik ebből a jövőben gyógyszert állíthatnak elő.

Merthogy a cél egyértelműen ez: hogy néhány éven belül gyógyszer vagy táplálék-kiegészítő álljon a betegek rendelkezésére. Ahogy a klinikaigazgatótól megtudtuk, fel is vették a kapcsolatot az Európai Gyógyszerügynökséggel is, s már van, aki komolyan érdeklődik az új lehetőség iránt.

– A gyógyszer a vese- és cukorbetegekben gyakran előforduló érszűkület kialakulásának az esélyét csökkenti le, ezáltal komoly segítség lehet annak a rengeteg embernek, aki ezzel a problémával küzd hazánkban – tette hozzá Wittmann István. – A tervünk most az, hogy lehetőség szerint minél előbb elindítsuk a klinikai vizsgálatokat, azaz lépjünk túl az elméleten, s a gyakorlatban is nézzük meg, működik-e az elképzelésünk. Ha a klinikai vizsgálatok azt az eredményt hozzák, amit joggal várunk el, akkor véleményem szerint öt-tíz éven belül megjelenhet az új fejlesztésű gyógyszer a piacon. Tudni kell, hogy a felfedezésnek magára a gyógyszeriparra is nagy hatása lehet: egy ilyen készítmény a rengeteg érintett miatt ugyanis nyilvánvalóan komoly üzletet jelenthet.

Wittmann Istvántól megtudtuk: cukorbetegséggel ma Magyarországon a lakosság körülbelül nyolc százaléka küzd, s ehhez hozzá kell még venni azt a szintén nyolc százalékot, akinél még nem fedezték fel a betegséget, illetve azt a körülbelül tíz százalékot, akinél nagy valószínűséggel ki fog alakulni cukorbetegség. Összességében mindez azt jelenti, hogy a lakosság nagyjából egynegyede érintett a betegség valamelyik válfajában.

– Közülük sokan azért nem vizsgáltatták ki magukat, mert azt gondolják, mindegy, milyen eredményt kapnak, úgysem tudnak semmit tenni ellene – árulta el a Dunántúli Naplónak a pécsi klinika igazgatója. – Ez az idő azonban már elmúlt, hiszen a modern cukorbetegség-ellenes készítmények használatának idejét éljük. Indokolt a múlt idő használata azért is, mert amennyiben elindul ennek az új készítménynek a gyártása, az további segítséget jelenthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!