Kék hírek, bulvár

2015.05.20. 14:51

Rejtélyes csomag, rendőrök a helyszínen

Egy fura pakkot dobott fel egy helyi járatú buszra egy 16 éves fiú Pécs belvárosában. Arab szöveg volt ráírva.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Ritkán látott rendőri felvonulás és készültség volt szerdán koradélután Pécs belvárosában, hét rendőrautó sorakozott fel a Rákóczi úton egy informatikai üzlet előtt, kordont is vontak, folyamatosan villogott mindegyik jármű tetetjén a megkülönböztető jelzőfény, külsőségekben olyan volt minden tehát, mint egy akciófilmben.

A helyszínen kiderült, hogy ha nem is bombariadó van, de egy gyanús csomagot vizsgálnak meg a rendőrök, amely az üzlet kirakatának párkányára volt helyezve, és amelyről feltételezték, hogy akár bomba vagy vegyi anyag is lehet benne, ezért speciálisan kiképzett rendőrkutyát hoztak, amely nem jelzett, ezt követően tudták azt, amit láthatóan addig is sejtettek, hogy egy csínytevésről van szó.

Az ügy főszereplője ugyanis – mint azt később a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk – egy tizenhat éves kozármislenyi fiú volt, aki nem sokkal korábban egy helyijáratú pécsi autóbuszra – amikor a megállóban kinyíltak az ajtajai – egy gyanús csomagot dobott fel – azt, amit később a párkányra raktak.

A rendőrség azt közölte, hogy a csomag teljesen ártalmatlan volt, sem mérgező anyag, sem robbanószer nem volt benne, tartalma csupán egy férfi dezodor volt. A csomag felbontása után egyébként a rendőrök elhagyták helyszínt, és visszaengedték az épületbe az ott dolgozókat, akiknek előzőleg el kellett hagyniuk munkahelyüket.

Lapunk nem hivatalosan arról szerzett tudomást – de ez a szál igazolhatja a fokozott rendőrségi jelenlétet –, hogy az egyébként nem arab származású tinédszer az akciója közben állítólag arabul beszélt, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet emlegette. (A rendőrség ezt az információt az esti órákban cáfolta.)

A rendőrség közleményéből és a közzétett fotókból kiderül azonban, hogy a csomagra az Allahu Ahbar feliratot skiccelték fel a tinédzserek. Merthogy ketten voltak. Ez is este derült ki:

"A visszatartott 16 éves kozármislenyi fiatalembert a rendőrök előállították, meghallgatása megtörtént. Késő délután a Pécsi Rendőrkapitányságon édesanyjával együtt, az üggyel kapcsolatban önként jelentkezett egy 15 éves magyarszéki fiatalember, aki meghallgatása során előadta, hogy 16 éves társával a helyi vendéglátóipari és kereskedelmi szakközépiskolába járnak, ahol ma délután társaikkal találták ki az egész cselekményt. Elmondása szerint együtt készítették el a dezodoros csomagot, amit végül ő dobott fel az említett autóbuszra, majd a helyszínről elmenekült, míg társát visszatartották" - adta hírül a police.hu

Információink szerint a tinédzser tettét a rendőrségen is csínytevésként kezelik, ugyanakkor a hivatalos nyilatkozat szerint eljárást indítottak a fiatal ellen, garázdaság szabálysértés gyanúja miatt folyik eljárás.

Lapunk úgy tudja, hogy a korábban Budapesten, most Kozármislenyben élő fiatal jó családból való, de nehezen kezelhető, problémás gyermek.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!