A német Lydia Fielitz szerint türelmesek a pécsiek

– Emlékszik még a megérkezés pillanatára?

– Nagyjából igen. Két éve, augusztusban jöttem Pécsre először. Szép nyári nap volt, s ami rögtön megragadott, az a rengeteg zöld. Arra gondoltam, hogy jó lesz itt nekem, hiszen tényleg a legszimpatikusabb arcát mutatta a város.

– Van nem szimpatikus is?

– Én nem tudok ilyenről. Sokat szoktam sétálni, azért két év ebből a szempontból hosszú idő, már feltalálom magam, nem kell attól tartanom, hogy eltévedek. Szóval láttam már az egész várost, de nekem mindegyik része tetszik. Egy városban az a legfontosabb, hogy harmonikus legyen az összkép, s ne csak néhány hely legyen felfuttatva. Pécsett szerintem ez így van, a központi helyek nyilván okésak, de a külsőbb városrészekkel sincs semmilyen probléma. Az én kedvencem egyébként a székesegyház környéke, ott mindig csend és béke van, ami kifejezetten jól jön a széthajtott vizsgaidőszakban.

– Ha már az eltévedést szóba hozta: a kommunikációval mi a helyzet? Meg tudja értetni magát?

– Igen, nincsenek ezzel problémáim, mert a pécsiek nyitottak, türelmesek. A leggyakrabban angollal indítok, s ha az nem megy, akkor előveszem a németet. A két nyelv közül az egyikkel, vagy a kettő vegyítésével azért mindent sikerül elmagyaráznom, és ha így válaszolnak nekem, azt én is megértem. Ha jól tudom, itt a környéken sokaknak vannak német gyökereik, nyilván ezért is könnyű ezen a nyelven beszélni az embereknek.

– Amikor kiderült, hogy Pécsett fog tanulni, utánanézett a városnak?

– Persze, merthogy őszintén szólva, előtte túl sokat nem tudtam róla. Magyarországról persze voltak ismereteim, pláne, hogy egy keletnémet városból, Drezdából származom, s Kelet-Németországban azért mindenki tudta, hogy a magyaroknak mennyi mindent köszönhetünk. Pécsről viszont tényleg hiányosak voltak az információim, úgyhogy rákerestem az interneten. Onnan tudtam meg, hogy Európa kulturális fővárosa is volt néhány éve, s hogy sok szép épület ennek köszönhetően áll.

– Drezdát sokan úgy emlegetik, mint az egyik legszebb német várost – már csak ezért is örömteli, hogy Pécsett is szépnek találja.

– Tényleg szép a szülővárosom, de azt gondolom, Pécs is nagyon rendben van. Tiszta, rendben tartott, látszik, hogy van gazdája. Persze, lenne azért javítanivaló is...

– Hallgatjuk.

– Mivel sok itt a külföldi fiatal, sőt, évről évre egyre több, egy kicsit jobban odafigyelhetnének rájuk, vagyis hát ránk. A buszokon most már bemondják angolul a megállókat, ez egy szimpatikus lépés, de még azért lehetne fejleszteni – hogy egy egyszerűt mondjak, a hivatalokban, a bankokban, vagy éppen a telefonszolgáltatónál azért nem megy mindig gördülékenyen az ügyintézés, ha nem beszél az ember jól magyarul.

– Azt mondják, a német diákok nagyon összetartóak itt Pécsett.

– Ez így van, sokat vagyunk együtt, segítjük egymást mindenben. De azért nem zárkózunk be. Nekem is van például... Nem, jobban belegondolva, tényleg nincsen más közeli barátom, csak német. De még sokáig itt leszek, úgyhogy igyekszem majd ezen változtatni.

A gulyás mindenért kárpótolhat

Ahogy cikkünkben is írtuk, Lydia Fielitz már két éve tanul Pécsett, az egyetem Orvos Karán – s úgy tervezi, hogy a tanulmányait itt is fejezi be, azaz még évekig a város lakója lesz.

– Már csak ezért is meg kellene jobban ismerkednem a magyar nyelvvel – mondta el kérdésünkre a fiatal lány. – Egyelőre csak az alapszavak mennek, „sajnos, nem beszélek jól magyarul”, ez mondjuk már eléggé jól mondom. A gyakorlataink során néha azért meg kell szólalni, mondjuk, amikor egy beteggel beszélgetünk, de tény, hogy gyakorolnom kell még sokat. Nehéz a magyar nyelv, messze áll a némettől, kemény nekünk megtanulni. Ugyanakkor bizonyos szempontból megvan a „kárpótlás”: a magyar ételek ugyanis nagyon finomak, könnyű beléjük szeretni. Sok helyi érdekességet kipróbáltam már, kifejezetten tetszik nekem az itteni konyha, a kedvencem egyértelműen a gulyás, de ezzel szerintem mindenki így van, aki egyszer is kipróbálta. A világ egyik legjobb étele!