Kultúra

2015.06.12. 11:30

Kucsov Borisz kapta a POSZT-on a Vilmos-díjat

Kucsov Borisz kapta idén a Színházi Dramaturgok Céhe által a legjobb fiatal pályakezdő drámaírónak ítélt Vilmos-díjat A bánsági szamuráj című művéért.

MTI

A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatát erősítő zenész-író az elismeréssel járó, Shakespeare-t idéző vilmoskörte-pálinkát a fesztivál keretében rendezett Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fórumán vette át – tájékoztatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó szervezői csütörtökön az MTI-t.

A Színházi Dramaturgok Céhe harmincadszor rendezte meg a Nyílt Fórumot, amelynek keretein belül kortárs, korábban még be nem mutatott magyar drámák felolvasószínházi előadásai és a szakmai beszélgetések mellett minden évben a Nyílt Fórum Füzetekben megjelent színdarabokat is elemzik.

A kötetben idén Kucsov Borisz műve mellett Almássy Bettina Családi Al-Bumm, Szíjártó Tímea Aletta Az eset és Pálffy Zsófia Kék virsli című alkotása jelent meg. A művek közül a füzetek négy szerzőjének szavazata alapján választották ki a legjobbat.

A bánsági szamuráj című színdarabban szamurájok vagy szamurájnak álcázott emberek, egy magát japán gésának kiadó, bosszúálló ikerpár és más, furcsa események borítják fel egy kis bánsági falu mindennapjait és a környékbeli médiát - írták.

Hozzátették: a meghökkentő, hol kegyetlen, hol mulatságos történet a híres japán szamuráj filmek stílusát, fordulatait felhasználva, és gyakran szinte bohózati helyzeteket teremtve meséli el, miként működne egy szamuráj kalandfilm sztorija egy isten háta mögötti vajdasági faluban.

Címkék#POSZT#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!