Kovács Mimi, a londoni színésznő

– Mi vitte Angliába?

– Öt évig voltam a Pécsi Nemzeti társulatának tagja, és 2012-ben jöttem ki Londonba, mert szerettem volna az angoltudásomat csiszolgatni, és megismerni a nyugati színházi és filmes világot. Különböző magas szintű nyelvvizsgákat tettem le, melyek elengedhetetlen feltételei az egyetemi továbbképzéseknek. No és színházi előadásokra járok mindmáig, hogy eredeti nyelven halljam Shakespeare-t, valamint John Osborne-t.

– Mit sikerült elérni színészként?

– Az itteni színészélet angolként is igen keserves, hát még egy külföldinek! Nagyon sok munkával lehet csak előrejutni, és a tapasztalataim szerint nem elég az angol nyelv tökéletes ismerete, az akcentust is le kell dobni. Én külön beszédtanárhoz jártam, s mindezeken túl sokat számít az Angliában megszerzett diploma is, mert nem ismerik el a másutt szerzett színházi, illetve filmes tapasztalatokat. A szakmában az összes új bemutatónál a nulláról indul mindenki. Minden szerepre kasztingolni kell, igen nagy a harc a legkisebb lehetőségért is, ugyanakkor olyan terep ez, ahol megismerkednek a szakmabeliek és van remény a továbbjutásra. Ami engem illet, két évnyi szerepválogatás során bekerültem a Daniel című filmbe, melyet az angol Dean Loxton rendezett. Most kerül csak a mozikba, és több fesztiválon is látható lesz a közeljövőben. Emellett játszottam Pepsi-reklámban, különböző diákfilmekben és céges reklámfilmekben is.

– A kulisszák mögött milyen az angol légkör?

– Nekem szinte minden társadalmi rétegből vannak barátaim, zömmel persze művészek, rendezők és színészek, de van pakisztáni orvos barátnőm és nigériai tánctanárnőm is. A magyar ismerőseim pedig elsősorban színészek, akikkel megosztom a tapasztalataimat, és jó tanácsokat kapok tőlük.

– Elégedett az eddigi útjával?

– Nem csinálnék másképp semmit, ha most kezdődne minden. Azt a folyamatot tartom fontosnak, amit végigvittem. A célom pedig az, hogy elvégezzek egy itteni egyetemi mester szakot, és részt vegyek különböző filmes és színházi workshopokon. Ezen a nyáron például egy Shakespeare-kurzust néztem ki magamnak. Igyekszem továbbá minél több filmes tapasztalatot gyűjteni, később pedig könnyen lehet, hogy visszatérek a felvidékre, ahonnan eredetileg származom.

– Mi az, amitől nehezen válik majd el?

– Én tényleg nagyon szeretem Londont, a maga sokszínűségével, múzeumaival, galériáival és hangulatos parkjaival. Az utcai kavalkád is magával ragadó, bármikor vehetek mondjuk trópusi gyümölcsöt az iráni árustól, s míg eszem, jamaicai zenét játszó fiatalokat hallgatok.  Lenyűgöző számomra a város pezsgése, örülök, hogy a részese lehetek.

Angliában ilyenek a „deszkák”

Londonban egy színész átlagkeresete 2000 font (több mint 850 ezer forint) körül mozog, amennyiben sikerül a kasztingok során rendszeres munkához jutnia. Társulatok nem igazán léteznek, egy-két kivételtől eltekintve, többnyire produkciósorozatra szerződtetik a művészeket. Így az a gyakorlat, hogy rengeteg angol színész más munkát is végez a megélhetésért, és aki beleun, az egy idő után letér a pályáról. Akadnak köztük, akik tanítanak, felszolgálnak, recepciósként vagy személyi asszisztensként dolgoznak, miközben azért ott vannak minden meghirdetett szereplőválogatáson. Külföldiként még rosszabb a helyzet Angliában a jelenlegi politikai állapotok miatt. Mint a híradásokból is tudható, nem nézik itt jó szemmel a Kelet-Közép-Európából érkezőket (ráadásul a briteknél a kelet és a közép egy kicsit egybe is csúszik), sajnos ilyen errefelé az általános közhangulat. Csak azoknak van esélyük a boldogulásra, akik igen magas szinten bírják a nyelvet, és nagy lökést ad mindehhez a kint szerzett diploma.