Sport

2015.07.13. 16:50

PMFC: sokaknál lassan elszakad a cérna

A város és a tulajdonos, Matyi Dezső között zajló tárgyalások végére állítólag nemsokára pont kerül. Miközben a felek egyezkednek, a klub alkalmazottai, az irodában dolgozók, az utánpótlásedzők, a pályamunkások egyre türelmetlenebbek, ugyanis hiába várnak a pénzükre – csúsznak a fizetések.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Az emberek türelme nem véges, és persze a többség pénztárcája sem kimeríthetetlen. A PMFC labdarúgócsapata kapcsán továbbra sem került pont a tárgyalások végére, még mindig nem lehetett bejelenteni, hogy a tulajdonos, Matyi Dezső és az önkormányzat között zajló egyeztetések befejeződtek, megnyugtató végeredmény született, s mindenki megnyugodhat, mert ennek a történetnek happy end lesz a vége. Így hát nagyon sok érintettnél lassan elszakad az a bizonyos cérna, a hetek óta tapasztalt bizonytalanságot ki jobban, ki kevésbé jól viseli – nyilván attól is függően, hogy milyen az anyagi helyzete, van-e elég tartalékja.

Az utánpótlás kapcsán ugyanis immár nem csak a gyerekeket kell félteni, s nem csak azért kell aggódni, vajon az itt maradókból ki lehet-e majd állítani egy-egy csapatot a különböző korosztályokban (félő, nem mindenhol lesz már meg a kellő létszám), hanem azért is, hogy lesznek-e megfelelő szakemberek, vagy szép lassan ők is elhagyják a süllyedő hajót. Állítólag többen is közel állnak ahhoz, hogy bedobják a törölközőt (Kósa Sándor a PVSK honlapja szerint már „át is igazolt” a vasutasokhoz). Elsősorban azért, mert hiába várnak a fizetésükre. Információink szerint az áprilisi és a májusi béreket sem fizették még ki, s nemsokára esedékes lenne a júniusi is. De nem csak az edzőket hozták ilyen kellemetlen helyzetbe, hanem a többi alkalmazottat is, az irodában dolgozókat, a pályamunkásokat.

Mindehhez természetesen semmi köze az önkormányzatnak, hiszen a klub tulajdonosa továbbra is Matyi Dezső. Bár hivatalos megerősítést nem kaptunk, úgy tudjuk, hogy a város és a tulaj közti egyezség része lesz az is, hogy ezeket az elmaradásokat Matyi Dezsőnek rendeznie kell – ez nyilván jó hír a pénzükre váróknak. Csak mielőbb utaljanak már...

– Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ez igaz, de azt jó látni, tapasztalni, hogy mindkét fél a megoldásra törekszik – fogalmazott Győri János, a PMFC-MATIAS ügyvezető igazgatója. – Remélem, néhány napon belül megszületik a megállapodás, s rendeződik a helyzet az utánpótlásban is, mert a cél természetesen az, hogy stabil és biztos hátteret teremtsünk az itt dolgozóknak.

Bízunk benne, hogy lesznek olyanok, akik ezt ki tudják várni!

Címkék#Pécs#PMFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!