Sport

2015.07.21. 17:49

Nevezett a PMFC a megye I.-re, de a keret még bizonytalan

Rohamléptékben kell dolgozni a PMFC labdarúgócsapatánál, hiszen nincs már vissza egy hónap sem a bajnoki rajtig. A klub kedden benyújtotta nevezését a megyei I. osztályba, ahol nagy valószínűség szerint Márton Gábor irányítja majd a piros-feketéket.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

A legfontosabb, a klub jövőjét alapjaiban befolyásoló megegyezés megszületett, a város megveszi Matyi Dezsőtől a PMFC-t (amint megírtuk, 300 millió forint plusz áfáért, valamint egy Király utcai ingatlanért – ezt hallva az egyik kollégám megjegyezte, inkább a Magasházat kellett volna Matyi Dezsőre lőcsölni), indulhat, vagy folytatódhat tehát a munka a Stadion utcában. Rohamléptékben kell dolgozni, intézkedni, mert a felnőtt csapat és az utánpótlás-együttesek nyakán is ott van már a bajnoki rajt, edzésekről, melóról viszont szó sem volt az utóbbi hetekben.

A felnőtt együttes a megyei I. osztályban indul (micsoda szégyen!), ahova  be is nevezett, tudtuk meg Győri Jánostól. A sportvezető hozzátette, ezt megelőzően vissza kellett vonniuk az NB III.-ba és a Magyar Kupába leadott jelentkezésüket, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség elfogadott.
Ilyen szempontból tehát sínen van a PMFC – ám vezetőedző, szakmai stáb még mindig nincs. Lapunk úgy tudja, ha minden részletben meg tudnak állapodni vele, akkor valóban Márton Gábor lesz ismét a szakmai munka irányítója. Nem kérdés, jó választás, az ő szemszögéből nézve viszont nyilván nem az álmok netovábbja egy megye I.-es csapat, még akkor sem, ha azt éppenséggel Pécsi MFC-nek hívják.

S hogy mi van a csapattal, kik alkotják majd a keretet? Erre a kérdésre még senki sem tud válaszolni. Nagyban függ ez attól, hogy valóban Márton lesz-e a tréner, aki biztosan Pécsre tud majd édesgetni olyan futballistákat, akikkel korábban már dolgozott valahol (például Kaposváron). És persze az sem mellékes, milyen összegből gazdálkodhat a PMFC. Információink szerint megyei szinten erős anyagi háttérrel rendelkezik majd, erős lesz a költségvetése, ugyanis nem szabad elfelejteni, hosszú távon nem erre az osztályra terveznek, nem itt szeretnének berendezkedni – lehetőség szerint már a szezon végén bajnoki címet szeretnének ünnepelni.

Természetesen nem csak a felnőtteknek kell majd nagyon igyekezniük a következő idényben, hanem az utánpótláscsapatoknak is. A helyzet itt is hasonló: miután a gyerekek sem edzettek, ráadásul sok játékost elvittek más klubok, jelentős lemaradásban vannak az ellenfelekhez képest. A legfontosabb most is az U17-esek szereplése lesz – ha ez az együttes kiesne az élvonalból, magával rántaná a többieket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!