Közélet

2015.08.15. 15:16

Több millió forint kell a pécsi kisfiú terápiájához

Pécs, Komló, Szentlőrinc, Sellye, Hosszúhetény, Baksa, Vokány és Cserkút lakossága is összefogott a 19 hónapos Máté gyógyulásáért. Mindegyik településen egy vagy több helyen gyűjtik számára a kupakokat, hogy azokat leadva a család valamennyi pénzhez jusson. Messze még a vége.

K. E. I.

A pécsi Fritz Máté 2013. december 15-én született császármetszéssel, korai burokrepedéssel és egy nagyfokú fertőzéssel. A születését követő napon vették észre, hogy a nyelőcsöve nem teljes, ezért megoperálták, majd kilenc napig altatták. Az operáció következtében refluxos lett (emiatt szondával etetik, még csak hét kiló). Másfél hónap után a kisbabát hazaengedték a koraszülött intenzív osztályról, ám hamarosan kiderült, hogy agykamra­tágulata van, agyvérzést kapott, valamint oxigénhiányos állapot lépett fel nála. Emiatt az agykamra körüli fehérállomány egy része elhalt. Most, 19 hónaposan állandó fájdalmai vannak, még nem tudja rendesen tartani a fejét, nem hall rendesen, nem forog, nem kúszik, nem tud se fogni, se állni, mint a vele egykorú társai. A légzése sincs rendben, ráadásul tavaly november óta szinte folyamatosan beteg, tüdőgyulladása van, emiatt sokszor kórházban fekszik, ami hátráltatja a fejlesztését.

Felmerült, hogy az őssejtterápia segíthet. A kezelés azonban nem ingyenes: Ausztriában végeznék el az elsőt (összesen háromra lenne szükség), négymillió forintért. A szülők (bár két másik gyermekük is van) minden pénzüket erre teszik félre, de még így is segítségre van szükségük. Eddig másfél millió gyűlt össze. Emiatt kezdtek gyűjtésbe. A „Kupakgyűjtés Máténak – Pécs” Facebook-oldalon már sokan jelezték, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez, és sorra adják le a kupakokat a kijelölt helyszíneken is. A terápiától Máté teljesen felépülhet, ezért a szülők nem adják fel, amíg életében először egészségesnek nem látják őt.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!