Sport

2015.08.23. 16:40

NB III.: A Komló a második hazai mérkőzését is megnyerte, Bata gólja döntött

A Kozármisleny pénteken, a Komlói Bányász pedig szombaton szerezte meg a három pontot az NB III. Közép csoportjának negyedik fordulójában. Németh Zsolt csapata így továbbra is az élen áll – reméljük, ott lesz majd a bajnokság végén is.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Egyre inkább körvonalazódik, hogy a HR-Rent Kozármisleny lehet az NB III. Közép csoportjának favoritja. Németh Zsolt együttese négy mérkőzéséből hármat megnyert, legutóbb pénteken a Pénzügyőrt verte magabiztosan, 2-0-ra idegenben. Eddig mindössze két pontot hullajtottak el a bajnoki címre hajtó Lauerék (a második fordulóban Bölcskén nem tudtak nyerni), s bízunk benne, hogy így is folytatják – ha így lesz, jövő nyáron aranyérmes lesz a csapat.
– Mi birtokoltuk többet a labdát, volt még több gólszerzési lehetőségünk is, ám azok sajnos kimaradtak – értékelte a pénteki, Pénzügyőr elleni bajnokit Németh Zsolt, a kozármislenyiek vezetőedzője. – Az ellenfelünk végig a védekezésre koncentrált, úgy éreztem, hogy hazai pályán nem akartak kikapni, s a döntetlen is megfelelt volna nekik.

A szakvezető természetesen nem lehet elégedetlen az eddigi eredményeikkel, főleg úgy nem, hogy a tabella első helyén éppen az ő csapata trónol. Ugyanakkor óvatos a folytatást illetően.

– Dolgozunk tovább, van még hova előrelépnünk. Továbbra is szerénynek kell maradnunk – fogalmazott nagyon szimpatikusan Németh Zsolt.

Szerények a komlóiak is (mi más is lehetne egy újonc), de szerencsére emellett eredményesek is. Szombaton a második mérkőzésüket játszották le hazai pályán, s akárcsak a Dabas ellen, ezúttal is megszerezték a három pontot – megérdemelten, mert jobbak voltak az ESMTK-nál.
– Gratulálok a játékosaimnak, megérdemelten tartottuk itthon a három pontot – értékelt Varga Balázs, a komlóiak vezetőedzője. – Helyenként nagyon jól futballoztunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Egyedül azt sajnálom, hogy ezeket kihagytuk, mert ebben a meccsben benne volt egy nagyobb arányú győzelem.
A vége 1-0 lett, mert csak Bata Csongor talált be tizenegyesből. De ez olyan szempontból nem számít, hogy a három pont így is meglett, ennek köszönhetően pedig a Komló felkapaszkodott a középmezőnybe.
A Szentlőrinc a hétvégén nem tudott pontot szerezni, mert szabadnapos volt. Bízunk benne, hogy az ötödik fordulóban behúzza első győzelmét Papp Zoltán csapata: a Gyulát hazai pályán meg kell verni, nincs pardon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!