Kék hírek, bulvár

2015.09.16. 09:16

Motorosok vs. autósok: ki a felelős a balesetekért?

Kevés balesetből jönnek ki jól a motorosok, még akkor is, ha nem ők hibáznak – ezt mutatják a statisztikák.

Katus Eszter (Dunántúli Napló)

A napokban történt halálos balesetet követően, amelynek egy motoros is részese volt, ismét elharapództak az indulatok. A hírportálunkon sokan hozzászóltak a hírhez (néhányat törölnünk is kellett), a legtöbben a motoros felelősségét firtatva az esetben. Főként arra céloztak, hogy a motoros biztosan gyorsan hajtott, és ezért ütközött neki a személyautónak, amelyben egy utas életét vesztette.

Hogy pontosan mi történt, azt a rendőrség vizsgálja, így korai lenne következtetéseket levonni. Még akkor is, ha már sokszor és sok helyen hangoztatták: „a motorosbalesetek több mint feléért maguk a motorosok felelősek”. Sőt, a köztudatban az a kép él, ha motorosbalesetről hall, hogy az illető száguldozott, majd az árokban landolt.

Csakhogy ez közelről sincs így. A motorosbaleseteknek számos tényezője van: ugyanúgy megcsúszhatnak, hirtelen fékezhetnek, rossz ívben kanyarodhatnak, mint az autóval közlekedők. Csak míg előbbiek akár sérülés nélkül is megúszhatják a dolgot, és továbbhaladhatnak, addig a motoros nagy valószínűséggel megsérül – és már be is került a statisztikába. Az sem mellékes, hogy az ország útjain többféle motor halad, ám a baleseti statisztikában mindet egyszerűen csak motorként jelezik. Így a robogóval menőző tini, az ittas bácsi a Simsonnal és a vagány sportmotorosok mind egy adatnak számítanak, holott a balesetek típusai teljesen eltérőek lehetnek. Az is fontos, hogy a baleseteket okozó motorosok főként magukat veszélyeztetik, míg a többi közlekedőt nem. A sportmotor.hu több évnyi KSH és ORFK adatot átvizsgálva arra jutott, hogy a motorosok az esetek több mint felében vétlenek a balesetben, nagyjából 25 százalékban csúsznak ki, esnek el, és csak 18–22 százalékban okozzák ők az autókkal való ütközést. Aminek pedig jobbára ők a vesztesei.

Az elfogadott uniós álláspont szerint ugyanis egy motorkerékpáros, illetve segédmotoros halálozási kockázata átlagosan 18-szor nagyobb, mint egy személygépkocsi-vezetőé. (Igaz, a halálozási kockázat mértéke országonként eltérhet, függően például az úthálózat állapotától is.) Ennek oka, hogy őket a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik. A védőruha, bukósisak pedig csak bizonyos típusú balesetek esetén segít.

Nemcsak a kanyar miatt van baj, az egyenes is veszélyes

Baranya, ezen belül is a Mecsek nagyon népszerű a motorok körében. Nem csoda, hiszen az utak állapota általában jó, és sok a kanyar is. A motorosok között kedvelt a Pécs és Mánfa, a Pécs–Orfű, az Orfű–Magyarhertelend, a Szigetvár–Szentlászló vonal, valamint a 6-os főút Baranyán átvezető szakasza is. Ez azonban azzal is jár, hogy a balesetek, halálos balesetek száma is megnőhet.

Augusztusban ketten is életüket vesztették a megye útjain: 17-én Somogyhárságyban egy motoros lesodródott az útról, míg 30-án, a 66-os úton egy másik árokba borult. A két eset okait a rendőrség vizsgálja.

Bár azt gondolnánk, hogy a kanyarbalesetek a leggyakoribbak, ez nem feltétlenül van így. Egyes statisztikák szerint ugyanis (országos szinten) a motorosbalesetek csaknem fele egyenes útszakaszon történik, a második leggyakoribb típus pedig a kereszteződésekben bekövetkező ütközés.

Lakott területen kívül szintén több a baleset, mint lakott területen belül.

Kampány és jobb oktatás is kellene

A biztonságos közlekedéshez a szabályok betartásán túl gyakorlatra és higgadtságra is szükség van. Talán éppen emiatt a korlátlan „A” kategória (vagyis a nagymotor) jogosítvány megszerzésének korhatárát 21-ről 24-re változtatták, de 11 kW teljesítményű motorkerékpárt és quadot sem lehet 16 éves kor alatt vezetni. Mindez azonban önmagában nem elég. A motorosbalesetek megelőzéséhez naprakész, minőségi motorosképzésre és tudatos közlekedésre nevelésre lenne szükség, valamint átfogó, nagy tömegeket elérő kampányra, melyből kiderül, hogy milyen sérüléseket is okozhat egy másfél tonnás autó, ha akár csak figyelmetlenségből is elüt egy kétkerekűt.

Nem kockáztatnak

Aki a megyében szeretne nyeregbe pattanni, és nemcsak magányosan, de közösségben is, annak érdemes felkeresnie a Dél-Dunántúli Motoros Egyesületet. A szervezet alelnöke, Takács Zsolt ugyanis lapunknak korábban elmondta, a pécsi és Pécs környéki motorosok csoportjának egyre több tagja van, és többségük vezetéstechnikai, valamint baleset-megelőzési programokon vesz rész. Ezt azért tartják fontosnak, mert szeretnének épségben hazaérni, és elhatárolódnak a hajmeresztő, kockázatos mutatványoktól. Igaz, azt ők is belátják, hogy nemcsak a kezdők, de a tapasztalt, rutinos motorosok is művelnek néha olyanokat, amik egy külső szemlélőnek ijesztőnek tűnnek (például előzés rövid szakaszon). Őket azonban már nem a hév, a lendület viszi, hanem a gyakorlat. A régi motorosok éppen ezért nem mennek bele olyan helyzetekbe, ami felesleges kockázatokat rejt. Ők ugyanis már tudják, hogy a közlekedés többi résztvevőjével is számolni kell.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!