Közélet

2015.10.27. 11:39

A felajánlókra emlékeznek

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai Intézetének oktatói és hallgatói minden évben ünnepélyes keretek között emlékeznek meg azokról, akik testük felajánlásával segítették a korszerű anatómiaoktatást.

F. Z. (Dunántúli Napló)

A megemlékezés – amelyre a hallgatók, akárcsak a korábbi években, most is műsorral készülnek – a Pécsi Köztemetőben október 30-án, pénteken 15 órakor a kápolnában kezdődik, a katolikus, református és evangélikus egyház lelkészeinek közreműködésével. A megemlékezésen a tervek szerint részt vesz Udvardy György megyés püspök is.

Fontos tudnivaló, hogy azok esetében, akik már korábban felajánlották testüket az orvostudománynak, az egyetem minden költséget (így a szállítást, a temetést is) magára vállal. A holttesteket a családdal való egyeztetés és a hamvasztás után immár hagyományosan a pécsi köztemető egyetemi parcellájában helyezik örök nyugalomra. A parcellában egy emlékmű (Miklya Gábor alkotása) és egy nagy fakereszt emlékeztet azokra, akik haláluk után az orvosképzést szolgálták.

 

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!