Közélet

2015.11.03. 21:55

Ezek nem vicceltek: tendert írtak ki az M60-as továbbépítésére

Az M60-as gyorsforgalmi út Pécs és Barcs (országhatár) közötti szakaszának megvalósítási, műszaki terveire írt ki közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - a tender a keddi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Dömötör G. (bama.hu), MTI

Az M60-as gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (országhatár) közötti szakaszának a megvalósíthatósági tanulmánya kiegészül a környezeti hatástanulmány kidolgozásával, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzésével.

A 2×2 sávos gyorsforgalmi út hossza mintegy 70 kilométer lesz, a tervezési sebessége pedig óránként 130 kilométer.

Egy hónapja írtunk legutóbb az M60-asról, akkor azt, hogy még csak a szándék a biztos.

Az M60-as továbbépítését Orbán Viktor áprilisi pécsi látogatásán ígérte meg, mint ahogy az M6-osét is. Az M60-as forgalmi adatainak ismeretében némiképp meglepő ígéret volt ez a miniszterelnöktől, ám most úgy tűnik a fele sem tréfa. Így az M6-os és az M60-as is belátható időn belül elérheti a horvát határt.

Megírtuk, hogy a korábbi tervekkel és információkkal ellentétben nem autóút épül az M6-os meghosszabbításaként, hanem autópálya. Az M6-os horvátországi továbbépítése az Eszék mellett haladó A5-ös autópályaszakasszal jelentene kapcsolatot, még a szomszédaink is csak építgetik Eszéktől északra. Ez a szakasz a Zágráb-Belgrád közötti A3-as autópályára vezetne egyébként.

Az M60-as esetében Horvátországban sincs egyelőre folytatása az útnak, a tervek szerint az A13-as autópálya lenne az M60-as horvát párja (ábránkon). A Vrbovec és Belovár közötti szakaszt kezdték el építeni 6 évvel ezelőtt, ám azóta leálltak a munkálatok, és nincs hír a folytatásról. Talán a magyarországi fejlemények hatására déli szomszédaink is felmelegítik az A13-as terveit, és akkor Pécshez, Baranyához időben jelentősen közelebb kerülhet a tengerpart.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Ezek a tervek a magyar M60-as és a horvát A13-as vonatkozásában (grafika: bama.hu)
[/caption]

Új Duna híd Tolnában

Szintén tendert írtak ki egy új Duna hídra. A Kalocsa és Paks térségében tervezett új Duna-hídra - valamint a kapcsolódó közlekedési infrastruktúra fejlesztésére - kiírt megvalósítási tender keretében el kell készíteni a Natura 2000 hatásbecslési dokumentációt, a környezetvédelmi hatástanulmányt, valamint az engedélyezési- és a tendertervet is.    

A hídszerkezet hossza 1060 méter. A falszerkezet teljes szélessége 17,15 méter az ártéri hídnál és 23,08 méter a mederhídnál. A támaszok száma 12 darab, a legnagyobb nyílás pedig 220 méter.  

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!