Gazdaság

2015.11.12. 11:36

Kártya lesz az Erzsébetből

A jövőben kártyázhatnak az Erzsébet-utalványok felhasználói is, plasztikkártyán adhatják ki a béren kívül juttatások ezen csoportját. Az új lehetőség már a bejelentéskor komoly érdeklődést váltott ki a felhasználók körében.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

Plasztikkártya váltja jövőre az Erzsébet-utalványokat. Az új szolgáltatás bevezetését – a kártyák kiváltásának és aktiválásának lehetősége már most is adott – fokozatosan és a felhasználók igényeihez igazodva hajtják végre.
A kibocsátó szándéka szerint az Erzsébet-utalvány Plusz elektronikus kártyán egyszerre kezelhető az étkezési, az ajándék-, az iskolai, a kultúra-, a sport-, valamint a gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány is. A kártya zsebei megfelelnek a papíron kibocsátott Erzsébet-utalványok típusainak, így az egyes zsebek felhasználhatósági köre azonos lesz a papíralapú utalványokéval.

Az elektronikus utalványkártya mellett a papíralapú utalványok továbbra is forgalomban maradnak, azok elfogadásában nincs változás. Az utalványkártya a folyamatosan bővülő kártya-elfogadóhelyeken használható fel. Ezek körét a kibocsátó saját adatbázisában folyamatosan frissülve teszi közzé, de a bekapcsolódó elfogadóhelyek is jól látható helyen tüntetik fel az új lehetőséget a jövőben.

A mágnescsíkkal rendelkező Erzsébet-utalvány Plusz kártyát vásárláskor PIN-kód védi, a rendszer biztonságát pedig a nemzetközi MasterCard-csoport garantálja – írja honlapján az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.
A cég tájékoztatása szerint az elektronikus utalvány többek közt egyszerűbbé teszi az elfogadás folyamatát, mivel egy kártyán az összes utalványtípus kezelhető. A plasztikkártya az elfogadóhelyek számára az adminisztrációt is megkönnyíti a papíralapú utalványokkal szemben.
Az Erzsébet-utalvány Plusz kártya érvényessége három év, a feltöltött összegek felhasználási ideje megegyezik a papíralapú utalványokéval. További előny, hogy az Erzsébet-utalvány Plusz elektronikus utalványkártyára történő átállás az elfogadóhelyeknek nem jelent többletköltséget.

Pontos összeg, nem kell kerekíteni

Az utalványkártya elterjedése azért is várható gyors ütemben, mert vele szinte bármilyen termék megvásárolható, a vásárlás összege forintra pontosan, kerekítés nélkül fizethető meg. A kártya elfogadását az adott üzlet bejáratán elhelyezett matrica jelzi. Fontos, hogy nem minden papíralapú Erzsébet-utalvány-elfogadóhelyen üzemel a kártya elfogadására alkalmas POS-terminál. A kártya egyenlege a nap bármely szakában lekérdezhető online, a kibocsátónál egyúttal a tranzakciók is megtekinthetők. Elhagyott vagy ellopott kártya esetén a kártya letiltható, így az összeg nem vész el.
A kibocsátó ügyfélszolgálata a hét minden napján, 0–24 órában hívható. Elveszett, ellopott vagy sérült kártyájuk pótlását kizárólag munkaadójukon keresztül kérhetik a felhasználók.

Egyszerűsödik az adminisztráció is

A munkáltatók részéről minden munkavállaló számára ideális cafeteriacsomag összeállítása nem könnyű feladat, hiszen minél többféle lehetőséget kínál a munkáltató a csomagban, ez egyben annál többféle adminisztrációs terhet is jelent a számára. Erzsébet-utalvány Plusz elektronikus kártyával egyszerű, gyors és biztonságos megoldás lehetőségét teremtették meg az Erzsébet-utalványcsalád cafeteriacsomagba illesztésére, hiszen egyszerűsödik az adminisztráció, biztonságosabb lesz a felhasználás. További előny, hogy a kártya egyesíti a hat Erzsébet-utalványtípust (étkezési, ajándék-, iskolai, kultúra-, sport- és gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány), zsebei megfelelnek a papír alapon kibocsátott Erzsébet-utalványok típusainak, így felhasználhatósági körük is azonos.

Főleg ételre
Jelenleg az Erzsébet-utalványokat mintegy 48 000 munkáltató adja munkavállalóinak Magyarországon, akik országosan több mint 58 000 elfogadóhelyen válthatják be azokat. A felhasználók száma országosan meghaladja a kétmilliót. Baranya megyében a juttatást biztosító munkáltatók és az elfogadóhelyek száma is ezres nagyságrendű, a juttatásban részesülők száma pedig mintegy 120 ezer fő. Mint megtudtuk, a megyében a legtöbben étkezésre, illetőleg élelmiszer-vásárlásra fordítják a legelterjedtebb munkabéren kívüli juttatást, a többi lehetőségre ennek csak töredékét kérik és fordítják a felhasználók a cafeteriacsomagjuk ezen juttatásait.

Címkék#Erzsébet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!