Kultúra

2015.11.12. 18:45

Somló és a Zenevonat

A hétvégén a Lauber Dezső Sportcsarnokban játszik a „háromnegyed” LGT. Somló Tamással a koncertről, a régi szép időkről beszélgettünk, valamint arról, hogy miért nem lett végleg baranyai.

Mészáros B. Endre

– Hogy is van ez? Pécsre jön a Zenevonat az LGT-vel, de Presser Gábor nélkül. Ő viszont két héttel később Rúzsa Magdival érkezik.
– Nincs semmi gond az LGT-vel, nem oszlottunk fel, úgy működünk, hogy négy-öt évente összejön a csapat egy nagy koncertre. A Zenevonat egy másik projekt. Eredetileg ketten voltunk csak benne Karácsony Jánossal, majd  Heincz Gábor Biga is csatlakozott, azzal az ötlettel, hogy kicsit dolgozzuk át, hangszereljük másképp a legendás LGT-dalokat. Aztán eljött egyszer Solti János is megnézni, hogy mit csinálunk, és rögtön bekapcsolódott. Ez egészül ki az Abrakazabra együttessel egy közel kétórás műsorrá, amit november 14-én mutatunk be Pécsett.

– Cirkuszban kezdte a pályát. Mi maradt meg ebből a korszakból?
– Csaknem egy évtizeden át voltam artista, s talán még ma is járnám a világot, ha a különszámunkból a lányok nem lépnek sorra vissza valamilyen szerelmi krach miatt, vagy férjhez mentek és gyereket akartak.

– Miről álmodik egy jó nap után: a Kex, a Non-Stop, az Omega vagy az LGT együttesről?
– Másképpen működik ez. Gyerekkoromban volt egy visszatérő álmom, hogy jön velem szembe egy nagy bika, de végül mindig felébredtem. Most viszont azt álmodom, hogy látom, amint megy el a bika, és már nem ébredek fel.

– Ötvenévesen elkezdte a jogi egyetemet, sőt le is diplomázott. Mi célból?
– Régi vágyam volt ez, mert mindig az igazságot kerestem. Itt pedig megmagyarázták a kérdéseimet, de azért nem kaptam százszázalékos választ. Másrészt azért is csináltam, mert apám is eljutott egykor az államvizsgákig, de aztán nem fejezte be. Én most helyette is küzdöttem. Mindemellett megígértem a zenésztársaimnak, hogy sem elítélni, sem képviselni nem fogom soha őket.

– Igaz, hogy Demjén Ferenc az ön hívására költözött Baranyába?
– Én beszéltem rá a dióspusztai letelepedésre, mert ő akkor a fővárosban már nagyon nehezen viselte a túlzott népszerűséget. Egymáshoz közel vettünk egy-egy tanyaházat, csak ő rengeteg energiával  gyönyörű portát alakított belőle, az enyémet meg idővel széthordták az utolsó kőig, így végül eladtam az ingatlant.

– Mit csinál egy rockzenész békés nyugalomban?
– Óriási teabarát vagyok, napjában több csészével is megiszom. Köszönhetően annak, hogy az első feleségem lengyel volt, és elhozta hazájából azt a szokást, hogy ott egész nap a tűzön tartják a szamovárt. Megtanított rá, miként kell különleges tea cuvée esszenciákat készíteni, különböző feketetea-füveket elegyítve. Emellett imádom a kutyákat. Szerjoe, a palotapincsim sajnos már nem él, ő egykor jött velem minden fellépésre. Viszont a lányom időnként befogad újabbakat, így került hozzánk egy si-cu kutya is, a Tibi. Egyébként így hívják a postásunkat is, csak ő sokkal jobban hallgat a nevére. S van egy ugyancsak talált csivavánk, Tádé. Emellett nem szakítottam a sporttal sem. Lefekvés előtt mindig gimnasztikázom, kialakult gyakorlatsorokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!