Profi sakk és szülőszállás

– A díj indoklásaként kiemelten a Lions Clubban végzett munkáját említették. Hogy kezdődött a klub közösségi tevékenysége?
– Kezdjük ott, hogy a díjat ugyan személy szerint én vehettem át, de úgy gondolom, sokkal inkább a klubot jutalmazták. Jómagam pedig kétszer voltam a klub elnöke, és tíz évig a kincstárnoka.

– Közérdekű tevékenységük kiemelkedő eleme a leukémiás és tumoros gyerekek szülei számára működtetett szállás. Honnan jött az ötlet?
– Sajnos közvetlen tapasztalatokból. Megalakulásunkkor az egyik tagunk lánya leukémiás lett, s ő élte át a kórházi folyosókon virrasztást.

– Mi a története a szülőszállásnak?
– Már több mint húsz esztendőről van szó. A Heim Pál utca sarkán kaptunk egy alagsori helyet 1994-ben, ott indult az ellátás két fő részére. 2002-ben elköltöztünk a Mártírok utca 7.-be, pár éve pedig a 9-es számú épületet is megkaptuk, így már 28 férőhelyünk van, ahol évente 3300 éjszakát töltenek el a szülők.  Kiemelném, hogy a szülőszállás bővítésében, működtetésében két klubtársam, a feleségem, Véghelyi Erzsébet és Henzel Péter alapító elnök talán még nálam is nagyobb szerepet vállalt.

– Nem pécsi születésű. Mikor és hogy került a városba?
– Kohómérnök vagyok, 1971-ben jöttem a Mecseki Ércbányászati Vállalat öntödéjébe dolgozni. De ennél is erősebb volt a sportindíttatás. Ugyanis Ribli Zoltán akkor távozott a pécsi sakkcsapattól, és kellett egy kis erősítés. A Budapesti Honvédból érkeztem háromszoros országos csapatbajnokként, s akkor jött ide Flesch János is, a vakszimultán világbajnoka. Aztán húsz éven át voltam meghatározó tagja az OB I.-es pécsi sakkcsapatnak. 

– S ugyancsak húsz éve már egyáltalán nem játszik. Miért?
– Mert a fiatalok sokkal gyorsabban követik az elméleti újdonságokat. Másrészt közben a sakk nemzetközi versenybírója lettem, valamint az itt megalakuló Lions Club elnöke, ami teljes embert kívánt.

– Nemzetközi versenybíró? Mivel jár egy ilyen feladat?
– Ötven nemzetközi versenyen jártam, két olimpián és két ifjúsági világbajnokságon is. Találkoztam a világ sakkozóinak élmezőnyével, s mindig ügyeltem rá, hogy időzavarban se kövessenek el a versenyzők sportszerűtlenséget.

– Ki volt itthon a „legnehezebb” sakkozó?
– Talán Adorján András. Nem volt ő soha sportszerűtlen, csak mindig akadtak különleges igényei. Ragaszkodott például a hagyományos figurákhoz, de kizárólag újszerű állapotban, s Bobby Fischerhez hasonlóan nagyon figyelt a játékkörülmények minden mozzanatára.

A fia országgyűlési képviselő volt
Koszorús Pál 1943-ban született Orosházán. Az alföldi városban érettségizett, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen kohómérnökként diplomázott 1968-ban, szakközgazdász-oklevelet is szerzett. Dolgozott a Csepeli Vas- és Acélöntödében, a Diósgyőri Gépgyárban, majd 1971-ben került Pécsre a Mecseki Ércbányászati Vállalat Acélöntödéjébe. Később a MÉV kereskedelmi igazgatójaként tevékenykedett. 1994-től önálló vállalkozásban raktárak bérbeadásával foglalkozik. Mesterszinten sakkozott harminc éven át, tíz esztendőn át volt nemzetközi versenybíró. Felesége dr. Véghelyi Erzsébet jogász, László fiuk (34) kétszer volt országgyűlési képviselő, lányuk, Zsófia (36) pszichológus.