Kultúra

2015.12.06. 16:06

Anger Zsolt rendezőként tér vissza Pécsre

Anger Zsoltot leginkább színészként ismerheti a baranyai közönség a POSZT versenyprogramjába jutott előadásokból – Platonov, Megbombáztuk Kaposvárt, Czukor Show. Továbbá hazai sikerfilmek kapcsán, például a Hacktionből. Anger Zsolt ezúttal rendezőként érkezik a Pécsi Nemzeti Színházba a Becsvölgye darabbal, amely a hétvégén debütált.

Mészáros B. Endre (DN)

– Szinte valamennyi vidéki színházban dolgozott. Milyen a viszonya Péccsel?
– Valóban könnyebb felsorolni azokat a vidéki színházakat, ahol még nem töltöttem el hosszabb időt. Péccsel pedig régóta tart a szerelem, amikor kaposvári színész voltam, még a legendás nagy csapatban, akkor több előadást is megnéztem itt. Talán a legemlékezetesebb a nyolcvanas évek végén Balikó Tamás rendezésében a Száll a kakukk fészkére volt, és rögtön beugrik Stenczer Béla kimagasló játéka is tejesemberként a Hegedűs a háztetőnből.

– Hogy került most ide?
– Az utóbbi időben szerencsésen több film is rám talált, A nyomozótól a Hacktionon át a Fapadig, vagy a HBO-s Aranyéletig. Mostanában nemigen dolgoztam színházban, így nagy örömmel vállaltam a pécsi felkérést, de nem csupán a színház, a város miatt is. Az igazi hívó szó egyébként Darabont Mikold és Köles Ferenc neve volt a szereposztásban, akiket korábban egy POSZT felolvasószínház során igen megkedveltem. Urbán Tibor neve hasonlóképpen csak erősítette az elhatározásom, aztán jött még két kaposvári ismerős, Vlasits Barbara, aki akkor volt ott egyetemista, amikor magam is tanítottam, és Szula László, vele pedig korábban együtt játszottam. Aztán a darab is egyre inkább megfogott, mely egyébként ugyancsak a POSZT-on a Dráma nyílt fórumán kezdte a pályafutását, most pedig a színházi ősbemutatója jött el.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Anger Zsolt rendezői szerepet vállalt Pécsen
[/caption]

– Mivel ajánlaná az előadást?
– Egy összművészeti játék, karmikus falukrimi 3D-ben. Igen, háromdimenziós, mert még képkivágásban is a mozit idézi a színpad. Vetítés nem lesz, de a ritmus, az izgalom, az atmoszféra is filmes élményt kínál.

– Dobó Kata a párja, akivel a Haction forgatásán ismerkedett meg. Korábban pedig úgy nyilatkozott, hogy gyakran beleszeret a színházi munka során a partnerébe. Hogy is van ez pontosan?
– Nem szabad ezt összemosni. Én úgy fogalmaztam, hogy a színésznek a munkaeszköze, a hangszere a teste és a lelke. Nekünk kötelességünk szerelmesnek lenni, ha a darab úgy kívánja. Szóval ha kell, én belezúgok a partnernőmbe. Katával pedig közel egy éve együtt vagyunk, vagyis ez nem új keletű esemény.

– Igaz, hogy fotózik?
– Lassan másfél évtizede. Aztán egyszer csak elkezdtem komolyan venni. Pénzt még nem kerestem vele, de a színházrendezői komponálásban, az arányérzékek kialakításában nagy segítségemre van.

– Továbbá író is?
– Az alkotó ember mindenbe beleírja önmagát. Ennek esetemben elsősorban filmforgatókönyvekben és áthangszerelt színdarabokban van látszata, és dolgozom egy nagy családregényen is.

Becsvölgye - falukrimi

Írta: Szálinger Balázs

Rendező: Anger Zsolt

Fiatal idegenek érkeznek egy kis zalai faluba. Nem dolgozni, hanem pihenni. Aztán mégis munkába állnak. A szélhámosok ugyanis egy helyi idős párban meglátják a tökéletes áldozatokat. Egy kis hiúság, egy kis mohóság, egy kis unalom, egy régi adósság a sors részéről. A becsvölgyi konyhaasztal egy szempillantás alatt nagy játszmák sakktáblája lesz: elrabolt és megveretett vállalkozó, Ukrajnába eladott terepjáró, megvásárolt ügyész, telefonban zokogó titkárnő, egy kis drogcsempészet… és máris izgalmasabb színeket vesz föl az élet! A két pár között mély barátság kezd kialakulni, és mindezt érdeklődve figyeli a néma falu és a csodálatos nyugat-dunántúli táj. Egy pusztuló, mégis életteli világról szóló történet humorral és szeretettel – nem a vidéken, a vidékkel nevetünk.

"Az alföldi Bonnie és Clyde Göcsejben portyáz" Bödőcs Tibor humorista

(PNSz)

Igazi országjáró

Anger Zsolt 1969-ben született Szegeden. Amatőr színészként kezdett Szegeden 1984-ben, játszott a kaposvári Csiky Gergely Színházban (1988 –1991), 1995-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Tagja volt a Vígszínháznak, aztán visszatért Kaposvárra, majd négy évig az egri Gárdonyi Géza Színházban dolgozott, s közben a Kecskeméti Katona József Színház vendégművésze volt. Ezt követően a Soproni Petőfi Színház és az Örkény Színház vendégszínésze volt, 2006 óta szabadfoglalkozású művész. Jászai Mari-díjas, rendezett már egytucatnyi előadást, filmes pályafutása is egyre terebélyesebb.

Rendező: Anger Zsolt

Fiatal idegenek érkeznek egy kis zalai faluba. Nem dolgozni, hanem pihenni. Aztán mégis munkába állnak. A szélhámosok ugyanis egy helyi idős párban meglátják a tökéletes áldozatokat. Egy kis hiúság, egy kis mohóság, egy kis unalom, egy régi adósság a sors részéről. A becsvölgyi konyhaasztal egy szempillantás alatt nagy játszmák sakktáblája lesz: elrabolt és megveretett vállalkozó, Ukrajnába eladott terepjáró, megvásárolt ügyész, telefonban zokogó titkárnő, egy kis drogcsempészet… és máris izgalmasabb színeket vesz föl az élet! A két pár között mély barátság kezd kialakulni, és mindezt érdeklődve figyeli a néma falu és a csodálatos nyugat-dunántúli táj. Egy pusztuló, mégis életteli világról szóló történet humorral és szeretettel – nem a vidéken, a vidékkel nevetünk.

"Az alföldi Bonnie és Clyde Göcsejben portyáz" Bödőcs Tibor humorista

(PNSz) Anger Zsolt rendezői szerepet vállalt Pécsen -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!