Közélet

2016.02.04. 17:42

Tüke Kártya, vagy cafetéria – a kettő együtt nem megy

Nem számolható el a cafetériában a Tüke Kártyával, azaz kedvezményes áron vásárolt helyi buszbérlet – a Biokom szerint az utasokat erről megfelelően tájékoztatták, a legtöbben mégis becsapva érzik magukat.

Wald Kata

Olvasói levél: „Csőbe húztak! Már megint.”

„Kiváltottam a pécsi Tüke Kártyát, annak rendje és módja szerint. Többekhez hasonlóan a minap a bérletpénztárban döbbentem rá, hogy azért ez mégis csak Magyarország. Kértem az eladótól számlát a bérletvásárlásról, mondván, hogy ezt majd a cafetériában visszakapom. Ezzel egyidejűleg beadtam az ablakon a Tüke Kártyámat. Nem kis meglepetésemre közölte velem a hölgy, hogy a kettő együtt nem megy. Vagy olcsóbban kapom a bérletet Tüke Kártyára, vagy kaphatok számlát, de akkor nem használhatom fel a kártya-kedvezményt. Kértem a számlát, és kifizettem a januártól megemelt díjat. Bosszankodva. Mert úgy érzem, hogy csőbe húztak. Már megint! Ha előre tudom ugyanis, hogy a Tüke Kártyával kedvezményesen (régi áron) vásárolható bérlethez ÁFÁ-s számlát csak magánszemély részére adnak ki – így pedig a cafetériában nem érvényesíthetem –, nem dobok ki feleslegesen 800 forintot az ablakon, és megspórolom a Tüke Kártya kiváltásával kapcsolatos mizériát. Most van egy újabb kártyám, ami szinte semmire sem jó (a régi esetében is csak mosolyogva csóválták a fejüket az üzletekben). Tessék mondani, nem lehetne végre egy olyan darabot is műsorra tűzni, amelyikben nem nekem jut a balek szerepe?”

Aki pécsi helyi buszbérletét cafertéria keretében szeretné elszámolni, nem tudja megtenni, ha Tüke Kártyával, azaz kedvezményes áron vásárol. Ez esetben ugyanis ÁFÁ-s számlát csak magánszemély részére adnak ki. A cafetériához viszont a munkáltató csak a cég nevére kiállítottat fogadja el. Tehát: az ember vagy olcsóbban veszi meg a bérletét Tüke Kártyával, ezzel lemond a cafetériáról, vagy Tüke Kártya nélkül, drágábban vásárol – így az összeget elszámolhatja munkáltatójánál. Az eljárás a legtöbb utast meglepetésként érte, rengeteg panasz futott be szerkesztőségünkhöz. Átverve érzik magukat az érintett bérletesek, mert mint mondják: ha előre tájékoztatják őket erről, nem váltják ki feleslegesen 800 forintért a Tüke Kártyát. 

– A Tüke Kártya bérletkedvezményt az a 14 éves kort betöltött személy veheti igénybe, aki rendelkezik személynévre szóló, fényképpel és sorszámmal ellátott Tüke Kártyával, a pécsi közgyűlés rendelkezése szerint – tájékoztatta lapunkat Dr. Bokor Károly, a Biokom NKft. Pécsi Mobilitási Központjának vezetője. – A kedvezményes bérlet vevője így csakis a kedvezmény igénybevételére jogosult magánszemély lehet. Az általános forgalmi adóról szóló törvény értelmében jogszerűen számlát a Biokom Nkft. csak a vevő részére, a kedvezményes termékre jogosított személy számára adhat ki – emelte ki a központ vezetője.
Hozzátette, az ezzel kapcsolatos tájékoztató meg is jelent, és elérhető a BIOKOM honlapján. Tartalmazza azon kitételt is hogy „A kedvezményes bérleteket az új fényképes Tüke Kártyával csak magánszemélyek igényelhetik, így ÁFÁ-s számla kizárólag természetes személy számára állítható ki.”

Nem kell időpont

Január közepe óta már nem csak a Széchenyi téri Tüke Irodában, hanem további három helyszínen is kiváltható a Tüke Kártya. Így a Millennium Üzletházban, a Biokom NKft. Siklósi út 52. alatti ügyfélszolgálatán, és az Apáczai Művelődési Központ aulájában (Apáczai körtér 1.) is igényelhetik a pécsiek a fényképes igazolványt. A Tüke Irodában időpontot csak március közepére tudnak adni, de nem szükséges az előjegyzés: az érkezési sorrendben betérőket is folyamatosan kiszolgálják. A másik három helyszínen időpontfoglalás nélkül zajlik a kártyák kiállítása.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!