Közélet

2016.03.23. 18:26

Együttműködik a PTE a gyógyszergyárral

Együttműködési megállapodást írt alá tegnap Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója és Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

F. Z. (Dunántúli Napló)

A kapcsolat nem új keletű: az egyetem és a gyógyszercég már 2010-ben megállapodtak egymással az ügyben, hogy a kutatásfejlesztésben szorosan együttműködnek. A mostani aláírással a cél a korábbi kapcsolat megerősítése mellett az volt, hogy a város is háttértámogatásáról biztosíthatta a magyarországi központú, innovációra épülő specializált gyógyszercégnek pécsi munkáját.

– Manapság a nagy magyar egyetemek számára egyértelműen az egyik legfőbb kiugrási lehetőség a gyógyszerkutatás – mondta el köszöntőjében Bódis József, a PTE rektora. – A Pécsi Tudományegyetem magasan kvalifikált szakembergárdája és a Richter Gedeon Nyrt. profizmusa és stabil háttere nyilvánvalóan garancia lehet a sikerre. Örömmel vesszük, hogy immár a város vezetése is támogatásáról biztosította a közös munkát.

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója hozzáfűzte: egy gyógyszerkutató cég csak akkor lehet sikeres, ha megfelelő tudományos háttérrel rendelkezik, s ehhez Pécsett minden biztosítva van. Elmondta azt is, hogy a közeljövő tervei között a nőgyógyászati termékek pécsiekkel közös fejlesztése szerepel – ezen terméknek köszönhető ugyanis a cég legnagyobb bevétele.

– Az egészség- és gyógyszeriparban, a kutatásfejlesztésben komoly lehetőség van jelenleg, s ez az előrejelzések szerint a jövőben is így lesz. Egyértelmű tehát, hogy ezt nekünk is támogatnunk kell – tette hozzá Páva Zsolt polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!