Közélet

2016.04.06. 15:52

Egyre kevesebb a fecske, így több lehet a szúnyog

Április–május a fecskevédelem hónapjai. Nem véletlenül: a számuk az elmúlt időszakban a felére csökkent. Ez pedig az emberekre is káros hatással lehet.

Katus Eszter (Dunántúli Napló)

Riasztó adatokat közölt a Magyar Madártani Egyesület: az elmúlt években átlagosan mintegy ötvenszázalékos állománycsökkenést szenvedtek el a fecskék, közülük a legnagyobbat, 64 százalékosat a városlakó molnárfecskék. Az okok több dologra vezethetők vissza. Az élőhelyek átalakítása, többek között a fészkelőhelyek megszűnése a szaporodásukat hátráltatta, a háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, illetve a túlzott vegyszerezés, valamint a nem megfelelően végzett szúnyogirtás miatt pedig a táplálékuk csökkent.

Ehhez még hozzájárul, hogy a klímaváltozás miatti szárazságok következtében jóval kevesebb a sár, ami a fecskefészek egyik alapanyaga, és az sem ritka, hogy a már elkészült fészkeket az emberek verik le. Mindez együtt oda vezetett, hogy a Magyarországon védett madárból, amelynek eszmei értéke 50 ezer forint, ma már jóval kevesebb él – mutatott rá az egyesület.

És ez mit jelent ránk nézve? A melegedő időjárás miatt új szúnyogfajok és az általuk terjesztett kórokozók is megjelennek hazánkban. A nyugat-nílusi láz és a szarvasmarhákat veszélyeztető kéknyelv-betegség már jelen van az országban; akárcsak a kutyák szúnyogcsípéssel terjedő szívférgessége. Az afrikai eredetű Chikungunya-lázat terjesztő ázsiai tigrisszúnyog is megjelent Európában. A kizárólag az ember közelében fészkelő füsti- és molnárfecskék egyik kedvenc tápláléka éppen a betegségeket terjesztő szúnyogok, legyek lennének, ha azonban a számuk tovább csökken, az egyik fő biológiai fegyverünket veszítjük el.

Fészket leverni csak engedéllyel

A Magyar Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportjának tájékoztatása szerint az első fecskék nagyon korán érkeztek meg a megyébe: már március 3-án felbukkant egy partifecske a pellérdi halastónál. Lakott területen március 20-án látták az első madarat. Ekkor egy füstifecske Cserdiben a villanydróton üldögélt, majd egy nappal később Pécsett, a somogyi városrészben négy molnárfecske, Márokon pedig két füstifecske hirdette a tavaszt.

A jó időben persze nemcsak az állatok, de az emberek is építkezni kezdenek. Fontos tudni azonban, hogy csakis a megyei kormányhivatal által kiadott engedély birtokában lehet leverni a felújítást akadályozó fecskefészkeket, betömni a sarlósfecskék és verebek fészeküregeit, amire a költési időszakot követő vagy ezt megelőző időszakban: november–március között, legkésőbb március végéig kerülhet sor.

Célszerű kerülni a hagyományos kémiai szúnyogirtást is, ami kevés vérszívó mellett minden más rovart, így a haszonnövényeket beporzó fajok tucatjait is elpusztítja.

Műfészek, sár

A napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe van. Mit tehetnek a lakók? Mindenekelőtt őrizzék meg a már meglévő, aktív természetes fészkeket, telepeket, hiszen a fecskepárok 44 százaléka az előző évi fészkét használja. Ezek mellé még áprilisban kihelyezhetünk műfészkeket is; április közepétől május végéig pedig sárgyűjtő helyeket készíthetünk. Ez azért fontos, mert egy fészek 750–1400 sárgolyócskából áll. Ha nem szeretnénk, hogy a madarak a fejünkre potyogtassanak, szereljünk fel „fecskepelenkát”. Mindezekhez útmutatót az MME oldalán találhatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!