Kék hírek, bulvár

2016.05.19. 11:23

A szomszédja találta meg a Túronyban meggyilkolt német nyugdíjast

Holtan találták szerda délután túronyi házában egy nyolcvan éves német férfit – hogy gyilkosság történt, az egyértelmű, minden más egyelőre találgatás.

Fülöp Zoltán

A kis baranyai település csütörtök délelőtt pontosan úgy fest, mint az összes többi a megyében – a különbség csak annyi, hogy könnyű megtippelni, miről beszélgetnek a kisebb-nagyobb csoportokban összeverődött emberek.

– A tévéből tudtuk meg, hogy mi történt, néztünk is nagyot a feleségemmel – mondja egy kertészkedő nyugdíjas. – Látásból ismertük a bácsit, kedves volt, jó kedélyű, beszélgetni nem nagyon szokott, biztosan azért, mert német, nem értett magyarul. Vannak a faluban gengszterek, lopnak, mint a hétszentség, a késelést is kinézem belőlük, de ez azért durva lenne tőlük is. Nem akarok én senkit gyanúsítani, majd a rendőrök körbekérdeznek, aztán remélem, hamar megtalálják a tettest. Úgy tudom, az egyik szomszédja szokott neki segíteni, ő találta meg, állítólag már napok óta ott feküdt, vérbe fagyva.

A házat könnyen megtaláljuk a falu szélén, el sem téveszthetnénk, hiszen rendőrségi szalaggal körbe van kerítve. Takaros a porta, rendben tartott udvar, szép kerítés, metszett fák, lenyírt fű, az udvarban ott áll a kocsi, amivel az idős úr közlekedni szokott. A posztoló rendőrök semmilyen tájékoztatást nem adhatnak, s a kiérkező helyszínelőkből sem tudunk semmit kihúzni. A nyomozók is befutnak, s máris csöngetnek be a szomszédokhoz – őket mi is megszólaltattuk volna szívesen, de a fényképezőnk láttán bemenekülnek a lakásaikba.

– Nagyon szép a háza a bácsinak, biztos, hogy már kinézték maguknak a betörők, ki akarták rabolni, aztán hogy otthon volt, vele is végeztek – mondja néhány házzal arrébb valaki. – Soha a büdös életbe nem történt ilyen mifelénk, jó, egy-két pincét feltörtek nem olyan régen, de úgy tudom, már elkapták azokat, aki csinálták.



Beszélgetünk még sokakkal, de mindenki csak arra hagyatkozik, amit hallott a faluban. Nehezményezik is, hogy nincsen hivatalos tájékoztató, legalább nekik, itt élőknek – ahogy egyikük fogalmaz, meg kellene nyugtatni a túronyiakat, mert most mindenki attól tart, hogy ő lesz a következő.

– Mondjuk az is igaz, hogy innen aztán olyan sok mindent nem tudnának elvinni – mutat körbe az udvarán egy nyugdíjas néni. – De hát öltek már kevesebbért is. Most az egész falu fél mindentől, és ez még jó ideig így lesz.

Tíz éve túronyi

A Túronyban élő német nyugdíjast mindenki ismerte a faluban, de inkább csak látásból – beszédes, hogy legalább tíz emberrel beszéltünk, de a nevét egyik sem tudta megmondani. Azt többen is megerősítették, hogy tíz éve költözött ide, egy helyi kőművessel csináltatta meg a házat, amiben élt. A gyerekei Németországban élnek, gyakran szoktak jönni meglátogatni őt, s volt, hogy ő is kiutazott hozzájuk akár egy hónapra is – ezért sem gyanakodott senki sokáig.

Száz százalék

Még februárban tartott évértékelőt a megyei rendőrkapitányság, amelyen többek között elhangzott: ugyan 2014-ben kilenc, 2015-ben pedig 11 gyilkosság történt Baranyában, azaz növekedésről lehet beszámolni, a közös pont az, hogy ezen esetek mindegyikét felderítették, a tetteseket pedig elfogták. A mostani nyomozás eredményéről jelenleg még semmit nem tudni, ám az biztató, hogy tegnap a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, s a nyomozók is munkába lendültek.

Címkék#túrony

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!