Közélet

2016.05.26. 10:27

Új Zsolnay céget alapítanak?

Zárt ajtók mögött döntöttek a közgyűlésen a pécsi képviselők a Ledina Kerámia Kft. megalapításáról. Ezt a céget szánja a városvezetés a Zsolnay utódjának.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Számos érdekes és fontos napirendet tárgyaltak a csütörtöki, egészen fura és maratoni közgyűlési ülésen a pécsi képviselők, az egyik legfontosabbat mégis tegnap délelőtt, újként vették fel napirendre.

Páva Zsolt polgármester távollétében a levezető elnöki feladatokat Girán János alpolgármester vitte, aki rögtön azt is kérte, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljanak a Ledina Kerámia Kft.-ről.

Akkor még nem lehetett tudni, miről van szó, ám a mozaikdarabkákat egymáshoz illesztve sejteni lehetett az igazságot: hogy a városvezetés egy, gyakorlatilag a Zsolnay-gyár utódjának szánt cég megalapításáról döntött. Mint megírtuk ugyanis, Páva Zsolték a Zsolnay-ügyben nemrég megbízták a korábban már több pécsi székházfoglalást, és új pécsi közszolgáltató cég megalapítását és piaci bevezetését levezénylő budapesti ügyvédet, dr. Szabó Ivánt.

Miután zárt ajtók mögött született döntés, csupán a döntést ismerhetjük hivatalosan, azt, hogy a pécsi közgyűlés megalapította a Ledina Kerámia Kft.-t, és döntött az ügyvezető személyéről is. Utóbbi kilétéről csak informálisan szereztünk tudomást, Katreiner Zoltán, a Pécs Médiaközpont vezetője irányíthatja a társaságot, vélhetően addig, amíg át nem tudják venni valóban a pécsi porcelán- és épületkerámia-gyártást, és el nem kezdődhet a valódi szakmai munka.

Girán János később a városháza lapjának nyilatkozva azt mondta, a Ledina Kerámia Kft. megalapításával az volt a cél, hogy sikerrel léphessenek fel „a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosának trükközései ellen”.

Hamarosan indulhat

A Ledina Kerámia megalapítása előrevetíti, hogy hamarosan megindulhat a Zsolnay Zrt. irányított, állami felszámolása. Lapunk úgy értesült, hogy erre három héten belül sor kerülhet. Azt követően vélhetően a Ledina Kerámia megszerzi a pécsi porcelánmanufaktúra jelenlegi legnagyobb értékét, a Zsolnay márkanevet. A felszámolásban a márkanév is  külön értékesíthető vagyonelem, de a városvezetés oldalán álló több Zsolnay-örökös is megadhatja az új cégnek a Zsolnay családnév, mint márkanév használatát.

Barna Béla, Szatyor Miklós

Zárt ülésen vették tudomásul Barna Béla lemondását a Pécs Holding éléről, tőle közös megegyezéssel váltak meg. Megjegyezzük: a Holding-vezér számára nemrég szavazta meg a városvezetés a múlt évi jó munkájáért járó teljes prémiumot, mintegy nyolcmillió forintot. Szatyor Miklós, a Pécsi Állatkert igazgatójának munkaviszonyát  is május 31-vel szüntetik meg, őt december végéig Borbás Károly pótolhatja, aki a Biokomnál dolgozik, s marad is, új feladatát külön díjazás nélkül látja el.

Védelmükbe vették

Módosították a Pécs helyi jelentőségű természeti értékeiről szóló helyi rendeletet is tegnap a képviselők, amelyben nevesítik a helyi természetvédelmi oltalom alá tartozó területeket és a védelem alá vont értékeket is.

Új értékként kerültek be azok a muzeális szőlőtőkék, amelyekről lapunk írt elsőként, és amelyek a Lyceum utcában egy lebontásra ítélt ház kertjében állnak. Ugyancsak védelem alá kerültek a Pálos Rend kolostorának kertjében fellelhető védett orchideafajok, a rend kérésére.

Magasház-törmelék

Négyoldalú megállapodás rögzíti, mi legyen a 25 emeletes pécsi Magasház bontása miatt keletkező törmelékkel. Abban már korábban megállapodtak, hogy a bontást végző vállalkozások feladata a törmelék, építési hulladék gyűjtése, elszállítása, lerakása, a vasbeton elemek ledarálása, s a feldolgozott anyag építési termékké való minősítése. Most azt mondták ki, hogy a Magasház tulajdonos cégét felszámoló Nemzeti Reorganizációs NKft. rendelkezik az épület bontott anyagával.

Korábban írtuk:

12:20 - Barna Béla, Szatyor Miklós, Ledina Kerámia

Maratoni zárt ülés ért véget bő negyed órája, amely után Girán János azonnal tíz perc technikai szünetet rendelt el. Az alpolgármester az imént becsengetett, és elmondta, milyen döntések születtek zárt ajtók mögött. Tudomásul vették Barna Béla lemondását a Pécs Holding Zrt. éléről. Barana Bélával közös megegyezéssel váltak meg. Az egyébként már korábbi hír, hogy nem sokkal ezelőtt a Holding-vezér még megkapta a múlt évi munkájáért járó prémium 100 százalékát, amely éves fizetésének 70 százaléka, azaz mintegy bruttó nyolcmillió forint. A közgyűlés döntött arról is, hogy a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatói címét határozatlan időtartamra Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója használhatja, aki új megbízását külön díjazás nélkül látja el.

Arról is határoztak a zárt ülésen, hogy – szintén 2016. május 31-vel – megszüntetik Szatyor Miklós, a Pécsi Állatkert igazgatójának munkaviszonyát, s ezév december végéig Borbás Károlyt választották meg utódjául. Borbás egyébként a Biokom NKft.-nél dolgozik, ahová a közelmúltban az Elszámolóháztól érkezett. A Biokomnál továbbra is munkaviszonyban marad, az állatkert vezetői posztját külön díjazás nélkül látja el.

Végezetül döntött a pécsi közgyűlés a Ledina Kerámia Kft. megalapításáról is, illetve az ügyvezető személyéről. Mindezeket elmondta Girán János, azt azonban, hogy ki lesz az új cég első ügyvezető igazgatója, nem mondta el.
(A Ledina Kerámia Kft. ügyvezetője tudomásunk szerint Katreiner Zoltán lett, a Pécs Médiaközpont vezetője.)

Védelembe vették a Lyceum utcai szőlőt

Gyorsan túl is estek az első napirendi pont tárgyalásán a képviselők. Többi helyi természeti érték védelembe helyezéséről döntöttek, egyebek mellett azoknak a muzeális szőlőtőkéknek a védelméről is, amely ek a Lyceum utcában találhatók.

10:20 - Új Zsolnay céget alapítanak?

Számos érdekes és fontos napirendet tűzött ki előzetesen is a város vezetése a mai, csütörtöki rendes pécsi közgyűlési ülésére. A Páva Zsolt polgármester távollétében a levezető elnöki feladatokat is vivő Girán János alpolgármester azonban néhány perccel ezelőtt egy új napirendi pont felvételét szavaztatta meg, s rögtön azt is kérte, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljanak erről. Mindkettőt megszavazta a kormánypárti többség, így ma mindeképpen megvitatják, és szavaznak a pécsi honatyák az egyelőre igencsak titokzatos, vélhetően még meg sem alapított, vagy nagyon friss új cégről, a Ledina Kerámia Kft.-ről.

Miután a városvezetés a közelmúltban megbízta saját érdekeinek képviseletével a Zsolnay-ügyben is a korábban már több pécsi székházfoglalást, valamint az előző cégek helyébe lépő új pécsi közszolgáltató cég megalapítását és bevezetését levezénylő budapesti ügyvédet, dr. Szabó Ivánt, a beszédes nevű cégről azt sejtjük, és informálisan is erről szereztünk tudomást, hogy egy új Zsolnay cég megalapítását jelentheti. Mindez azt is előrevetíti, hogy hamarosan megindulhat a Zsolnay Zrt. irányított, állami felszámolása, s a Ledina Kerámia Kft. pedig a későbbiekben megszerezheti a Zsolnay márkanevet. Hogy miképpen? A felszámolásban információink szerint a márkanév is egy olyan vagyonelemnek számít, amelyet értékesíthetnek, illetve vélelmezhetőn több, a Zsolnay-ügyben jelenleg is a városvezetéssel együttműködő, és a városvezetés oldalán álló Zsolnay-örökös is megadhatja az új cégnek a Zsolnay családnév, mint márkanév használatát.

Olvasónk emlékezhetnek, hogy annak idején a pécsi közgyűlés alapította meg aTüke Busz Zrt.-t, akkor még egyszemélyes cégként, amely hónapokkal később átvette a pécsi közösségi közlekedés irányítását a Pécsi Közlekedési Zrt.-től.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!