Közélet

2016.05.27. 19:50

Drasztikus változások jöhetnek a pécsi közlekedésben

Korlátoznák a személyautó-forgalmat Pécs belvárosa és az Egyetemváros közt. Buszfolyosót és kerékpárutakat alakíthatnak ki.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Buszfolyosókat és új kerékpárutakat alakítanának ki a pécsi belvárosban és annak közelében, a város kelet-nyugati tengelyén egy csütörtökön elfogadott előterjesztés szerint.

A fejlesztést uniós pályázatból, TOP-forrásból, mintegy hétszázmillió forintból valósítanák meg. Két buszfolyosót alakítanának ki: a Hungária utcán, a Petőfi utca és a Kórház tér közt, illetve a Zsolnay szobortól az Alsómalom utcáig. E területekre legalább a csúcsidőszakban csak busszal, taxival, kerékpárral lehetne behajtani, autóval a célforgalomnak.

Csaba Ders, Pécs főépítésze kérdésünkre azt mondta, a belváros forgalmi terhelését úgy csökkentenék, hogy egyidejűleg a közösségi közlekedést vonzóbbá tennék. Szerinte a belvárost keleti irányból, a Zsolnay Vilmos úton könnyű megközelíteni, teljes hosszon kétszer két sávos út vezet be, így a közlekedési pálya rendelkezésre áll, ezen kell felgyorsítani a buszok közlekedést, például buszsáv kijelölésével és/vagy a buszok számára előnyt biztosító jelzőlámpákkal.

Nyugati irányból pedig úgy javítanák a belváros elérését, hogy a Szigeti úton, az orvoskar előtt, a Tüzér utcai kereszteződésben egy körforgalmat alakítanának ki, s elkülönített kerékpárutat hozhatnánk létre a POTE és a Belváros között a Szigeti és a Nagy Jenő utcákon, a Hungária utca közlekedésének átszervezésével. 

Az előzetes számítások alapján komoly menetidő megtakarítás érhető el így a buszos közlekedés esetében, s radikálisan javulna a kerékpáros közlekedés biztonsága. Azok az autósok pedig, akik valóban a belvárosba akarnak eljutni a Hungária utca érintésével, s nem áthajtásra használják azt, szintén célba jutnak.

Előny kell

Az elfogadott előterjesztés szerint a közösségi közlekedés – privát autós közlekedéssel szembeni – versenyképességét alapvetően két tényező határozza meg: egyrészt a közlekedési eszköz minősége és kényelme, másrészt a közösségi közlekedés gyorsasága, pontossága. Pécsett közösségi közlekedés alatt a helyi buszos és a kerékpáros közlekedést is értik, ezért van szükség a városvezetés szerint olyan átfogó fejlesztésre, amely a fenti két közösségi közlekedési eszköz belvároson keresztüli gyors, biztonságos és vonzó átjutását biztosítja.

Egyeztetni fognak

– Le kell szögezni, hogy egyelőre terv, pályázat szintjén beszélhetünk az előterjesztésben bemutatott projektről, a megvalósítás további előkészítésébe, végrehajtásába bevonjuk a pécsi közlekedőket, autósokat, buszozókat – jelentette ki érdeklődésünkre Csaba Ders pécsi főépítész.

Emiatt szerinte ma pontosan nem is határozható meg a megvalósítás befejezésének időpontja, a módosítások valószínűleg ütemesen lesznek bevezetve, a tapasztalatokat is figyelembe véve. Mindezekkel együtt 2017 végére szeretnék megvalósítani a kitűzött célokat.

Az ÖPÉ-nek tetszik

Támogatja a városvezetés több most elfogadott előremutató fejlesztését, illetve ilyen pályázatok benyújtását az Összefogás Pécsért Egyesület, ezt a csütörtöki közgyűlés ebédszünetében tartott sajtótájékoztatón jelentette ki Kővári János. Az ÖPE városházi képviselője pozitívan említette a kerékpárutak és a buszfolyosó kialakítását, mert szerintük ezek mind hozzájárulhatnak egy igazi környezettudatos, zöld város képéhez, amely gondolatnak zászlóvivője volt és maradt Pécsett az ÖPE.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!