Sport

2016.05.31. 09:02

Az úszó Konkoly Zsófia Rióra is gondolhat

Összesen négy bronzérmet hozott haza a paraúszók Európa-bajnokságáról a még csak 14 éves pécsi Konkoly Zsófia, aki valószínűleg tagja lesz az olimpiai keretnek is.

Fülöp Zoltán (DN)

Rio 2016 - Konkoly Zsófia

Fotó: Sóki Tamás

Ha valaki tizennégy évesen egy felnőtt kontinensviadalon négy bronzérmet szerez, annak minden oka megvan az elégedettségre. Konkoly Zsófia a közelmúltban megrendezett portugáliai Európa-bajnokságon 100 háton és 400 gyorson csapott be harmadikként a célba, s tagja volt a szintén harmadikként végzett 4 × 100-as női gyors és a 4 × 100-as női vegyes váltónak. A fiatal úszó azonban egyáltalán nem dől hátra elégedetten.

– Arra is nagyon jó volt ez a verseny, hogy lássam, hol vannak a korlátaim – mondta el lapunknak Konkoly Zsófia. – Azt érzem ugyanis, hogy van még bennem néhány másodperc, azaz tudok még faragni az időmből. S ha ez sikerül, akkor a következő versenyeken még jobb eredményt is elérhetek.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Konkoly Zsófia már az olimpiára készül (fotó: MTI/Sóki Tamás)
[/caption]
Konkoly Zsófia S9-es kategóriában úszik, s elmondása szerint soha semmilyen problémája nem volt abból, hogy az egyik keze nem fejlődött ki rendesen.

– Így születtem, így éltem egész életemben, úgyhogy mindent ehhez igazítok. Így tanultam meg például biciklizni is. Soha semmilyen problémával nem szembesültem emiatt, nem voltak sem beszólások, sem kéretlen segítségnyújtások. Egyre elfogadóbbak az emberek, és ez nagyon jó.

A paraúszók hagyományosan együtt edzenek a többi úszóval – ez pedig azt jelenti, hogy ugyanolyan feszes a napirendjük, mint a többi sportolónak.
– Sokat kellett dolgozni ezért az eredményért. Reggel hattól hétig van egy edzés, aztán délután fél háromtól fél ötig – tudtuk meg Konkoly Zsófiától. – Ennyit vagyok a medencében, de ezenkívül még vannak szárazföldi tréningek is. Ezt csak úgy lehet csinálni, ha a szülők mindenben segítenek, s én ebből a szempontból szerencsés vagyok, hiszen valóban mindenben mellettem állnak. A gimnáziumban magántanuló vagyok, de igyekszem minél több órára bemenni, szóval szeretnék „normális” iskolás is lenni.
Minden sportoló álma az olimpia, s nincs ezzel másképpen Konkoly Zsófia sem – fiatal kora miatt ráadásul nem csak egy ötkarikás megmérettetésben gondolkodhat.

– De most még egyelőre csak a következőre, a rióira koncentrálok – mondta el kérdésünkre a paraúszó. – Keretet ugyan még nem hirdetett a szövetség, de azért azt gondolom, nem tűnik nagyképűségnek, hogy bizakodom abban, hogy helyet kapok benne. Pécsről sok paraúszó járt már olimpián, elég csak Pásztory Dórira, Sors Tamásra gondolni. Az a célom, hogy én is az ő útjukat járjam majd – s ez hozzájuk hasonlóan érmekben is testet öltsön.

Tavaly már villantott néhányat a nemzetközi versenyeken

Egy évvel ezelőtt, azaz tizenhárom évesen vett részt első nemzetközi versenyén Konkoly Zsófia – a berlini viadal komolyságát jól mutatja, hogy negyvenkét nemzet négyszázkilencven sportolója állt rajtkőre. Zsófia korosztályában öt aranyérmet (50 és 100 pillangó, 50 és 100 hát, 200 vegyes) nyert a három ezüst mellett, a felnőtt S9-es kategóriában pedig egyszer elsőként (50 hát), kétszer másodikként (50 pillangó, 100 hát), kétszer pedig harmadikként (200 vegyes, 400 gyors) ért célba. Edzője, Szamek Katalin már ekkor azt nyilatkozta, hogy a pécsi lány előtt nagy jövő áll. Szintén tavaly a paraúszó-világbajnokságon folytatta a remek szereplést, két hatodik helyet szerzett, 400 gyorson és 100 pillangón. Ezen eredmények miatt is indulhatott éremesélyesként az Eb-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!